A Haladás VSE 19 esztendős kalapácsvetője pénteken ül repülőgépre, hogy a jövő szombaton kezdődő atlétikai világbajnokság helyszínére utazzon, ahol élete első felnőtt világversenyén léphet majd dobókörbe.
Minden kétséget kizáróan rendkívül „sűrű”, és rendkívül eredményes éve van Szabados Árminnak. Egyesületünk tehetséges kalapácsvetője április óta szállítja a jobbnál is jobb eredményeket. A teljesség igénye nélkül: egy hatalmas, 78,06 méteres U20-as országos csúccsal kezdte, amit 7,26 kilós szerrel ért el. Aztán folytatta a saját korosztályának megfelelő 6 kilós kalapáccsal, amivel nem is olyan régén óriási fölénnyel nyerte meg az U20-as Európa-bajnokságot. Azt követően pedig egy pápai versenyen párját ritkító remek sorozatot produkált, ám az áhított világcsúcs nem jött össze. Azaz még nem jött össze.
- Nagyon örülök természetesen az Európa-bajnoki címnek, és persze annak is, hogy ezt olyan eredménnyel értem el, amire az utóbbi években nem igen volt más képes. Azt viszont sajnálom, hogy a világcsúcs sem Tamperében, sem pedig azt követően Pápán nem jött össze. Ellenben bátran megígérhetem, hogy még idén megdöntöm a katari Ashraf Amgad El-Seify 2012 óta fennálló 85,57 méteres korosztályos világrekordját. Szeretnék Magyarországnak és persze a Haladásnak is egy világcsúccsal „kedveskedni”, mivel tudomásom szerint atlétikában egyetlen ilyennel sem rendelkezünk – fogalmazott Szabados Ármin, aki most már egyértelműen Tokióra fókuszál, ahová pénteken indul majd útnak.
- Nem izgulok, mivel lényegében semmilyen teher nincs rajtam. Nagyon jó formában érzem magam, szinte napról napra erősebb vagyok. Ezt egyébként a súlyemelő eredményeim és a dobásaim is igazolják. Tokióban nagyon szeretnék döntőbe jutni, csalódott lennék, ha ez nem sikerülne. Persze ez nem lesz egyszerű, mivel igen sokan pályázunk erre. Idén 14 férfi kalapácsvetőnek van 78 méter fölötti eredménye, köztük nekem is. A döntőben pedig bármi megtörténhetne, persze a realitás keretein belül – tekintett már picit előre a Haladás VSE ifjú reménysége. Hozzátette: nagyon várja már a pénteki indulást, amit követően vasárnapig tart majd pihenőt.
- A Japán fővárosban hétfőn kezdek el edzeni a már előre megírt edzésterv alapján. Délelőttönként kétszer fogok gyakorolni, a délutánok pedig a pihenésről és az átállásról szólnak majd. A selejtezőnk 15-én hétfőn lesz, míg a döntő másnap kedden. Remélhetőleg mindkét nap érdekelt leszek – zárta szavait egyesületünk büszkesége, aki elmondása szerint egy fél bőröndnyi táplálékkiegészítővel kel útra, hogy többek között a megfelelő fehérjebevitel is biztosított legyen.