A Haladás VSE kalapácsvetője a legjobb magyar férfi atlétának bizonyult a négy nemzet olimpiai reménységeit felvonultató kaposvári U20-as viadalon.
Kaposváron rendezték meg azt az U20-as atlétikai válogatott viadalt, ami egyben Olimpiai Reménységek Versenye is volt. Az erőpróbán a házigazda magyarok mellett horvát, cseh, valamint szlovák tehetséges fiatalok vettek részt.
A férfi kalapácsvetők versengésében a Haladás VSE sportolója, Szabados Ármin egyértelműen érvényesítette a papírformát, ugyanis 80,78 méterre hajította a 6 kilogrammos szert, amivel a nyolc induló közül óriási fölénnyel végzett az első helyen. A másodikként záró Beke Zétény csupán 67,80 métert ért el. Ezzel pedig Lezsák Balázs tanítványa a verseny legkiemelkedőbb eredményét érte el, így nem csoda, hogy a Hali sportolóját választották meg a magyar U20-as válogatott legjobb férfi atlétájának.
A négy válogatott versengésében végül Csehország lett az első 509 ponttal, a 389 pontot elérő magyarokat megelőzve.
- Ugyan Ármin nem készült külön erre a versenyre, de végig nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott úgy, hogy hozta a tőle elvárható 80 méter feletti szintet. Pedig egy nagyon lassú, fogós kör volt Kaposváron. Egy gyorsabb pályán akár 2-3 méterrel is nagyobb dobásra lett volna képes versenyzőnk. De így is örülhetünk a győzelemnek, és a külön elismerésnek is – összegezte a nemzetközi U20-as viadalt Lezsák Balázs, a Haladás VSE dobóedzője.
Fotó: Magyar Atlétika Szövetség