Valamennyi versenyzőnk dobogós helyen végzett az iskolás országos bajnokságon. Márkus Erzsébet és Ligeti Ferenc tanítványai kettő arany-, valamint egy-egy ezüst-, illetve bronzéremmel tértek haza.
A koronavírus járvány miatti szünet után első alkalommal rendez versenyt klubunk súlyemelő szakosztálya. Az erőfelmérőn nyolc sportoló képviseli majd a hazai, azaz zöld-fehér színeket.
Minden előzetes várakozás felett szerepeltek klubunk utánpótláskorú súlyemelői a hazai rendezésű Nyugat-Magyarországi Tini Országos Bajnokságon: a mieink összesen tizenegy érmet gyűjtöttek be, melyek közül kilenc a legnemesebb fémből volt.
Összességében közepes eredménnyel abszolválta az érettségi vizsgát Boros Viktória. Tehetséges súlyemelőnk így a továbbiakban már teljes erőbedobással a szeptemberi junior Európa-bajnokságra fókuszálhat.
Az előzetes nevezések alapján kifejezetten népes mezőny jön össze a hétvégi Nyugat-Magyarországi Tini Országos Bajnokságra, melyet egyesületünk rendezhet meg. A viadalon tizenegy ifjú sportoló képviseli majd a színeinket.
Klubunk több szakosztályánál is megkezdődött hétfőn a munka. Többek között súlyemelőink is edzésbe álltak, ám természetesen a higiéniai előírásokat betartva.
A koronavírus-járvány miatti hosszú szünet után területi minősítő versenyt rendezett súlyemelő szakosztályunk. A viadalon nyolc sportoló képviselte egyesületünket.
Hétfőtől a Savaria Szakgimnáziumban adhat számot az elmúlt négy esztendőben tanultakról Boros Viktória. Remek súlyemelőnk bizakodva várja az érettségit, bár azt sajnálja, hogy a szóbeli vizsga elmarad és csak írásbeli lesz.