Egy első, valamint három második helyezést értek el súlyemelőink a Junior Országos Bajnokságon, így nem csoda, hogy kifejezetten elégedett a szakmai stáb.

Idén Szerencsen rendezték meg a junior korosztály legjelentősebb hazai erőfelmérőjét. Az egynapos viadalon több mint 10 egyesület, közel 60 sportolója vett részt, köztük a Haladás VSE 4 versenyzőjével. A mieink alaposan kitettek magukért, ugyanis valamennyien érmes helyezéssel zártak. Molnár Kinga zsinórban negyedik alkalommal végzett az első helyen, pedig most az érettségire is oda kellett figyelnie. Utóbbi igaz Darabos Sára esetében is, akit még egy sérülés is hátráltatott az utóbbi időben, ám így is másodikként zárt. Ezüstérmet szerzett a több egyéni csúcsot elérő Tóth Léna is. Darabos Jázmin is a dobogó második fokára állhatott fel.

- Úgy gondolom, hogy valamennyi versenyzőnket dicséret illeti. Elégedettek lehetünk a szereplésükkel. Szívből gratulálunk nekik – értékelt Márkus Erzsébet szakosztályvezető, aki Ligeti Ferenc edzővel készítette fel versenyzőinket a Junior Országos Bajnokságra.

Junior Országos Bajnokság (Szerencs) 2024.07.13.

A Haladás VSE súlyemelőinek eredményei:

1. hely 76 kg, Molnár Kinga 142 kg (57+85)

2. hely 45 kg, Tóth Léna 83 kg (34+49)

2. hely 55 kg, Darabos Sára 120 kg (55+75)

2. hely 71 kg, Darabos Jázmin 102 kg (45+57)

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. DEAC
6. MVFC Berettyóújfalu
7. TFSE-Tent Budapest
8. Á Studió Nyíregyháza
9. Vehir.hu Futsal Veszprém
10. Rubeola FC
11. Újpest FC
12. Magyar Futsal Akadémia
Go to top