A szünetben még kétgólos hátrányban volt NB III.-as futballcsapatunk a Kelen SC vendégeként, azonban a második játékrészben Szenczi Bence, Horváth Márk és Balogh Ákos találatával 3–2-re győztük le a fővárosiakat.
Utánpótlás-labdarúgócsapataink közül U19-eseink egy bajnoki, valamint egy kupamérkőzéssel rajtoltak a tavaszi szezonban. A bajnokin a Pécs együttese 1–1-ra múlt fel fiataljainkat, majd az országos kupasorozatban a magasabb osztályban szereplő Illés Akadémia gárdája kerekedett felül rajtunk 2–0-ra. U14-eseink a Győrújfalu otthonában kezdték a küzdelmeket, és 7–2-es diadalt arattak.
Folytatódnak a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság küzdelmei, az őszi szezont az Észak-Nyugati csoport tabellájának 14., kiesést jelentő helyén zárta csapatunk. Szenczi Imre vezetőedzőt kérdeztük az idény első feléről, a felkészülési időszakról, valamint a kitűzött célokról.
Bajnoki címvédő futsalcsapatunk 4–4-es döntetlent játszott a Nyíregyházával a felső-házi rájátszás 2. fordulójában. A mérkőzés első félidejében Dróth Zoltán egyenlített, majd jött a második játékrész, ahol már hat találat esett. Előbb Luiggi Longo hatalmas góljával kerültünk lépéselőnybe, a hazaiak azonban fordítottak, majd 4–2-re vezettek. A végjátékban Vas Ádám kétszer is beköszönt, beállítva ezzel a párharc 4–4-es végeredményét.
U15-ös „A” együttesünk rendkívül fontos, 4–2-es győzelmet aratott a Tápláni KSK ellen. Az U13-asok közül az „A” gárda mindhárom meccsét megnyerte, míg a „B” ugyan három jó meccset is játszott, de csak egy pont jött össze.
Élénk érdeklődés mellett, sok szurkoló előtt rendezte meg egyesületünk a 2024-es Vas Vármegye Bajnokságot, ami egyben területi minősítő verseny is. Az erőpróbán klubunk 30 súlyemelővel képviseltette magát.