Felnőtt futsalcsapatunk a BL-selejtezőkörében hibátlan teljesítménnyel lett csoportelső, így a sorozat főtábláján folytatja szereplését. A főtáblán ismét négycsapatos minitornákon dől el a továbbjutás sorsa október 26-31. között. Hogy csapatunkat melyik csoportba sorsolják, és mely együttesek lesznek ellenfeleink, azt az augusztus 30-án, 16 órakor kezdődő sorsoláson tudjuk meg.
Együttesünk nagyszerű csapatjátékkal a házigazda KF Tiranát is legyőzte, így százszázalékos mérleggel jutott az UEFA Futsal Bajnokok Ligája legjobb 32 csapata közé. Csapatkapitányunk, Dróth Zoltán, valamint Henrique Diniz ismét betalált; fiatal tehetségünk, Nagy Kevin pedig első gólját szerezte a nemzetközi sorozatban.
Egyhetes közös edzőtáborban vesz részt augusztus utolsó napjaiban a magyar férfi futsal „A” és U19 válogatott Budapesten. A felnőtt keretbe Alasztics Marcell, Vas Ádám, Dávid Richárd és Nagy Kevin kapott meghívót. A korosztályos csapattal Kovács Máté, Gerencsér Antal, Vatamaniuc-Bartha Dávid és Szalmás Zoltán tréningezik.
Felnőtt futsalcsapatunk 4-3-as győzelemmel szerzett újabb 3 pontot az UEFA Futsal Bajnokok Ligája-selejtezőjének második fordulójában. A javarészt portugál játékosokból álló luxemburgi FC Differdange együttese elleni párharcon Dróth Zoltán duplázott, mellette pedig Vas Ádám, valamint Dávid Richárd is feliratkozott a nemzetközi sorozat Haladás-góllövőlistájára.
Felnőtt labdarúgóink első, hazai környezetben lejátszott Megyei I. osztályú mérkőzésükön a Vasvár VSE csapatát fogadták, és gólerős csapatjátékuknak köszönhetően 6-0-ás győzelmet arattak.
Története első nemzetközi kupamérkőzésén lépett pályára bajnoki címvédő futsalcsapatunk Albániában, a norvég Utleiras Idrettslag ellen. A nagyszerű csapatjáték jutalma magabiztos, 5-1-es győzelem a minitorna nyitányán.