Egyesületünk minden szakága várja a sportolni vágyókat, a sport iránt érdeklődőket május 6-án és 7-én a Magyar Sport Napja alkalmából szervezett országos eseménysorozat keretében. Részletes programunk az alábbi cikkben.
Élvonalbeli futsalcsapatunk 6–1-es győzelmet aratott a Veszprém ellen a rájátszás kilencedik fordulójában, ez pedig azt is jelenti egyben, hogy az aranycsata pályaelőnye is biztosan a miénk. A gólgyártást Luiggi Longo kezdte meg az első percben, Henrique Diniz és Sipos Gergő egyaránt kétszer zörgette meg a hálót, valamint Hadházi Sándor is sikeres volt a párharcon.
Utánpótlás-labdarúgócsapataink közül U14-es, U13-as és U12-es megnyerte soros bajnoki mérkőzését, míg U16-osaink döntetlent játszottak. U19-es és U15-ös fiataljainknak ezúttal nem sikerült pontot szerezniük.
Súlyemelő szakosztályunk adott otthont az idei Masters Országos Bajnokságnak, melyen nyolc arany- és két ezüstérmet tartottak itthon egyesületünk sportolói.
Az ELTE-BEAC együttesét győzték le 8–4-re hazai környezetben másodosztályú futsalosaink. Kovácsics Richárd gólját Vincze Bálinté követte, majd a félidei eredményt Fehér Dániel és Kovács Máté találata alakította ki. A második játékrész Fehér Dániel duplájával indult, majd Kiss Patrik talált be, végül pedig Sodics Ádám volt sikeres.