A Haladás VSE mindkét klasszis birkózója úgy gondolja, hogy ott a helye a tokiói olimpián. Ligeti Dánielnek és ifjabb Veréb Istvánnak is két lehetősége lesz még arra, hogy kvalifikációt szerezzen a 2020-as ötkarikás játékokra.
Az öt Haladás-játékost is soraiban tudó magyar futsalválogatott a jövő hét elején kétszer is összeméri tudását a világ egyik legjobb csapatával, az orosz együttessel.
Második alkalommal rendezi meg a Haladás VSE kézilabda szakosztálya a Szent Márton Városi Kézilabda Tornát, melyen előreláthatólag több mint 20 csapat közel 170 játékosa lép majd pályára.
Fölényes, 5:0 arányú győzelmet aratott a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a Haladás VSE futsalcsapata a Ferencváros otthonában. A szombathelyiek egy pillanatig sem adtak esélyt a jó erőkből álló házigazda fővárosiaknak.
A győri SZC Futsal Club legyőzésének köszönhetően ismét a tabella harmadik helyén áll az NB II. Nyugati-csoportjában szereplő futsalcsapatunk. Vidák Balázs együttese 5:2-re verte a Rába-partiakat.