Kukorelli Edit révén egy bronzérmet gyűjtöttek be sportíjászaink az Örkényben megrendezett 3D Grand Prix-versenyen. Az utóbbi időben remekül szereplő Tomsics Balázs éppen, hogy csak lecsúszott a dobogóról.
Közös csapatot indít az ősszel rajtoló megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban a Haladás VSE és a Zanati KSE. Egyesületünk részéről az U19-es együttesünk legjobbjai szerepelhetnek majd a felnőtt pontvadászatban.
Két héten át Szombathelyen edzőtáborozott a magyar férfi szabadfogású birkózó-válogatott. Dvorák László szövetségi kapitány ifjabb Veréb Istvánt, Ligeti Dánielt, Ligeti Richárdot, Nemes Bálintot és Gellén Milánt hívta be a bő keretbe.
Hosszú idő után ismét szabadtéri edzéseket is tarthat klubunk sportíjász szakosztálya. Az új pálya a Homok úti régi szabadidőközpont területén lett kialakítva.
Vas Ádám párjával együtt boldog tulajdonosai egy három hónapos kutyusnak. A pici Jack Russel Terrier már eddig is sok szép pillanatot szerzett gazdáinak.
Minden előzetes várakozás felett szerepeltek klubunk utánpótláskorú súlyemelői a hazai rendezésű Nyugat-Magyarországi Tini Országos Bajnokságon: a mieink összesen tizenegy érmet gyűjtöttek be, melyek közül kilenc a legnemesebb fémből volt.