Másodosztályú futsalcsapatunk fiatalított kerettel lépett pályára a Rákospalota ellen. A felső-házi rájátszás 4. fordulójából elhalasztott mérkőzésen végig egyenrangú partnerei voltunk a második helyen álló REAC-nak, és kis szerencsével akár pontot, pontokat is rabolhattunk volna.
Csapatunk szűk egy óra alatt kiütötte ellenfelét, ezen a mérkőzésen született a 100. Zanati-Haladás-gól is, ráadásul ezzel a győzelemmel 3 ponttal növeltük előnyünket a tabellán, hiszen közvetlen riválisunk hazai környezetben botlott. Az utánpótlás-bajnokságban három csapatunk ezüstérmesként fejezte be a szezont, míg regionális bajnokságban érdekelt együtteseink közül kettő is a Haladás Stadion gyepén játszhattak és győzték le aktuális ellenfelüket.
Hosszú felkészülést követően lépnek szőnyegre ifjú cselgáncsozóink, akik a hétvégén már versenyhelyzetben is megmutathatják tudásukat. Antoni Zoltán szakvezető reményének adott hangot a várható eredményeket illetően, és bizakodóan tekint a nyári táborozás nyújtotta lehetőségekre is.
A legkisebbektől a legnagyobbakig végre minden korosztály képviselői megmérettethetik magukat az elkövetkezendő időszakban, ráadásul birkózóink honi versenyek mellett kiléphetnek a nemzetközi porondra is. Veréb István szakosztályvezetőnkkel beszélgettünk szakosztályunk életéről.
Felnőtt labdarúgócsapatunk a Halmosi Zoltán Vas Megyei Kupa elődöntőjében győzte le 3-2-re a szintén másodosztályú Körmend csapatát, így a sorozat fináléjába jutott.
Listavezető csapatunk a Vas Megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában hazai környezetben fogadta a dobogó harmadik fokán álló Söpte együttesét. Az 1-1-es döntetlennel véget érő derbin három piros lapot is kiosztott a játékvezető. Utánpótláscsapataink többsége győzelemmel zárta a fordulót, csak a zalaegerszegi fiatalok okoztak megoldhatatlan feladatot az U14-es és U15-ös labdarúgóink számára.