A döntetlent hozó első félidő után a második játékrészben bő tíz perc alatt háromszor is betaláltunk, Pap Márton dupláját Nagy Bence találata követte, végül Péter Ábrahám gólja foglalta keretbe a Jánosháza elleni 4-1-es győzelmünket.
Kiélezett, fordulatokban bővelkedő mérkőzésen győzte le NB I.-es futsalcsapatunk a Kistarcsát. Több alkalommal is hátrányból jöttünk vissza, végül 5-3-as győzelmet arattunk. Együttesünk hazai környezetben továbbra is őrzi hibátlan mérlegét, és ezzel a három ponttal a tabella élére került.
Szeretnénk, ha most magadra figyelnél! Egyesületünk idén is csatlakozik a „Rózsaszín október” kampányhoz, amely világszerte hívja fel a figyelmet arra, hogy a rendszeres önvizsgálat és szűrővizsgálat életet menthet!
Somfalvi Bence a Haladás VSE-ben kezdte pályafutását, öt évig futballozott egyesületünknél, a héten pedig az U16-os válogatott első nemzetközi megmérettetésén megszerezte első találatát.
NB I.-es futsalcsapatunk már a találkozó 7. percében 4-0-ára vezetett, végül pedig magabiztos, 7-2-es sikert aratott az Aramis együttese ellen. A mérkőzésen hat különböző játékosunk talált be, Kovács Máté idénybeli első találatát szerezte; brazil légiósunk, Leandro Rezala pedig első élvonalbeli Haladás-gólját jegyezte.
Remek teljesítményt nyújtottak utánpótláskorú labdarúgóink a mögöttünk álló fordulóban, négy győzelem mellett egy döntetlen az elmúlt napok mérlege. U14-es csapatunk nyolc alkalommal vette be a pápai kaput, de az U15-ösök is ötször mattolták a soroksári védelmet.