Tizenkét játékosunk kapott meghívót a férfi futsal A és U19-es válogatott február 1. és 6. között megrendezésre kerülő budapesti programjára, melyben a felnőtt csapat két barátságos felkészülési mérkőzésen is pályára lép Málta ellen.
A pandémia miatt megfogyatkozott címvédő futsalcsapatunkat 3-1-re győzte le a Kecskemét gárdája a Haladás Sportkomplexumban. Csapatkapitány-helyetteseink vezérelték a fiatalokkal kiegészített együttesünket: Vas Ádám szerezte szépítő találatunkat, míg Alasztics Marcell bravúros védései között büntetőt is hárított.
Az Újpest RFC-220Volt otthonában 3-2-es vereséget szenvedett a koronavírus miatt megfogyatkozott élvonalbeli futsalcsapatunk. Hat NB I.-es játékosunkat négy másodosztályban szereplő futsalosunk egészítette ki, és harcoltak együtt a felső-házi tagságért küzdő fővárosiak ellen. A nehéz helyzetben példásan helytálló együttesünk két találata is jól mutatja az összefogás erejét: Vas Ádám mellett Vidák Balázs fejezte ki gólban támogatását.