Másodosztályú futsalcsapatunk a Dunaújváros otthonából hozta el a bajnoki pontokat, 6–4-es győzelmet arattak riválisuk felett. Saját nevelésű fiataljaink kiváló teljesítményt nyújtottak, Kiss Patrik triplázott, valamint Knizs Olivér, Volner Bence és Puhr Bálint is pazar gólokkal vették ki részüket a diadalból.
Futballszakosztályunk minden korosztályos csapata pályára lépett az elmúlt héten. U14-eseink magabiztosan nyertek városi rangadót, U17-es és U16-os gárdánk nagy akarattal múlták felül a jó játékerőt képviselő riválisaikat, valamint U13-as együttesünk is az utolsó percig megküzdött sikeréért.
Fiatal futsalosaink a TFSE-BeStrong korosztályos együttesét fogadták a Haladás Sportcsarnokban. U20-as csapatunk 11–4-re múlta felül a fővárosi gárdát, míg U17-eseink 7–3-as sikerüket ünnepelhették.
Három Haladás-játékossal a keretében lép pályára nemzeti csapatunk október 7-én Horvátország ellen, a világbajnoki selejtező második csoportmérkőzésén.
Felnőtt futballistáink továbbra sem engedtek ki pontot a kezükből, ezúttal a Répcelak elleni derbin arattak 3–0-s győzelmet. Szenczi Imre tanítványai megállíthatatlanul küzdöttek, végül a számtalan helyzet és győzni akarás kilenc perc alatt három találatot eredményezett. Tóth Bence révén szereztük meg a vezetést, majd Szenczi Bence volt eredményes, végül pedig Ferencz Zoltán góljával zárult az összecsapás.
Szeretnénk, ha most magadra figyelnél! Egyesületünk 2022-ben is csatlakozott a „Rózsaszín október” kampányhoz, amely világszerte hívja fel a figyelmet arra, hogy a rendszeres önvizsgálat és szűrővizsgálat életet menthet.