A Magyar Kupa harmadik fordulójában a Dunaújváros Futsal 9–2-es legyőzésével jutott a legjobb nyolc közé címvédő futsalcsapatunk. A mieink lényegében már az első félidőben eldöntötték az idegenbeli összecsapást.
Hosszú szünet után lépett ismét pályára NB II.-es női röplabdacsapatunk. A mieink ugyan a harmadik játszmát elveszítették, de ennek ellenére magabiztosan gyűjtötték be az újabb sikerüket, amivel továbbra is a tabella élén állnak.
Hiába vezetett már 2–0-ra is a házigazda MVFC Berettyóújfalu, a mieink komoly tartásról tettek tanúbizonyságot. Előbb Hadházi Sándor találatával szépítettünk, majd az utolsó előtti percben Vas Ádám góljával kiharcoltuk a 2–2-es döntetlent.
Legutóbbi három mérkőzését ugyan elveszítették Mátés István tanítványai, ám a gárda még így is a középmezőnyben tanyázik, még pedig 8 pontos előnnyel a kiesés ellen küzdő csapatokkal szemben.
Utánpótlás-futsalcsapataink közül az U17-es szabályos gólfesztivált rendezve nyert 11–1-re a Gesztely FC ellen, az U19-es azonban 4–2-re kikapott a Hernád-parti fiataloktól.