Kiélezett párharcon maradt alul U17-es futsalcsapatunk 4–3-ra az Aramis ellen; erősen megfogyatkozott U19-es együttesünk pedig egy félidő erejéig tudta megnehezíteni a budaörsiek dolgát, végül 4–1-es vereséget szenvedett a Haladás Sportcsarnokban.
NB III.-as labdarúgóink 1–1-es döntetlent értek el a Puskás Akadémia FC II. vendégeként. A második félidőben előbb riválisunk szerzett vezetést, majd Czuczi Péter góljával egyenlítettünk.
Másodosztályú futsalcsapatunk 5–2-re múlta felül hazai környezetben az éllovas UTE gárdáját. A tabella első helyét is érő győzelemből Volner Bence három találattal vette ki a részét, mellette Knizs Olivér és Kiss Patrik is bevette az újpesti kaput.
Elrajtolt a sakkszezon, NB I.-es és NB II.-es csapatunk is riválisa otthonában aratott fölényes győzelemmel kezdte az idényt. 12 esztendős játékosunk, Bolla Zsófia első bajnokiján a teljes pontot begyűjtve járult hozzá a sikerhez, hasonlóan a 2012-es születésű Pergel Bencéhez.
Ifjú futballistáink kitűnő teljesítménnyel szerepeltek az elmúlt fordulóban. Hazai pályán volt sikeres U19-es, U17-es, U16-os és U15-ös együttesünk; idegenben pedig U14-es és U12-es csapatunk diadalmaskodott. U13-asainknak nem sikerült pontot szerezni Pápán, U11-eseink Ajkán gyűjtöttek tapasztalatokat a Bozsik-program keretében.