WEBLAP
szrt_tm_radar_ads_1170x450_0812.jpg
borito2021.png
1.jpg
A mérkőzés előtt a Haladás lányok tudták, hogy két győzelemre vannak a bajnoki címtől. Nem akarták elszalasztani a lehetőséget, nagy akarattal, óriási motivációval vetették bele magukat a mérkőzésbe. Kezdetben a kalocsai csapat egy-egy jó nyitással, támadással vétette észre magát, azonban nem tudták tartani a lépést a nagyon gyors támadásokkal operáló hazaiakkal. Rövid, 15 perc alatt behúzta a játszmát a HVSE/SI. Tovább növelte sebességét a Haladás. Kiváló nyitásaival nem tudott mit kezdeni a Kalocsa. Támadásban Bokor Laura, volt elemében. Gyors centerjátékkal rendre sánc nélkül támadhatott középről a Dancsecs Nikolett, Mikos Patrícia centerpáros. Nem volt kérdés a hazai játszmagyőzelem. A harmadik szettben tovább forgatta csapatát a hazaiak edzője. Mohl-Benesóczky Anna beállásával tovább gyorsult a zöld-fehérek centerjátéka. Pető Tamara stabil nyitás-fogadása, védekezése kiváló alapot adott Horváth Dórának a támadások szervezésére. Továbbra sem tudta tartani a lépést a száguldó haladással a vendégcsapat. A HVSE/Si győzelme egy percig nem forgott veszélyben, ezt bizonyítja, hogy 52 perc alatt letudta a kötelező győzelmet a zöld-fehér alakulat, így egy győzelemre van a bajnoki címtől. Április 15.-én 17 órától a Honvéd Zrínyi ellen kiváló alkalom mutatkozik a győzelemre és egyben a bajnoki cím megnyerésére. Megérdemeli a csapat a szurkolást, Ünnepeljük együtt a bajnoki címet a HVSE/SI-vel!
dr. Mucsi Péter: A játék minden elemében sikerült ellenfelünk fölé nőnünk. Külön örülök, hogy mindenki kivette a részét a sikerből. Köszönöm a lányoknak, hogy igazi sportolók és óriási szívük van. A hátralévő két fordulóból egyet kell megnyernünk, hogy bajnoki címet ünnepeljünk ismét Szombathelyen. Szeretnénk a következő fordulóban bebiztosítani az aranyérmet, ezért kérünk mindenkit, hogy szurkolásával segítse győzelemhez csapatunkat!
Nem tudta megismételni jó játékát a HVSE/SI junior csapata. A zöld-fehér lányok nem játéktudásban, hanem hozzáállásban maradtak alul a meglepetés győzelmet szerző és minden dicséretet megérdemlő vendégcsapattal szemben.
Góllövők: Horváth Hanna 10/2, Fodor Csenge 6, Ambrus Viktória 3, Kovács Eszter 3, Szekeres Szederke 3, Markó Alexandra 1
A rájátszás második hazai mérkőzésén a szombathelyi lányok már az elején magukhoz ragadták a kezdeményezést. Remek védekezéssel és nagyszerű támadójátékkal a félidő közepére komoly előnyt sikerült kicsikarni (13. perc 8-3). Ezt követően a vendégek ritmust váltottak, felgyorsították a játékukat, de ez csak arra volt elég számukra, hogy a szünetre egy kicsit közelebb kerüljenek a hazaiakhoz. A második félidő első tíz percében még tudta magát tartani a vendégcsapat (35. perc 18-14), azonban ezt követően robbantott a Hali. A csapat tovább szigorított a védekezésén, amelyhez remek kapusteljesítmény is párosult, elöl pedig szebbnél szebb akciókból születtek a zöld-fehér gólok (44. perc 25-14). A végére már semmi izgalom sem maradt. Ezzel a rájátszásban eddig nyeretlen Haladás megszerezte első győzelmét, méghozzá a vártnál lényegesen nagyobb különbséggel.
Mátés István: A mérkőzés során végig a mi akaratunk érvényesült. Védekezésünk az eddig találkozókon is jól működött, de most a támadójátékunk is hatékony volt. Számomra külön öröm, hogy a CSAPAT mérkőzésről mérkőzésre egyre jobb teljesítményt nyújt.
OSB felsőházi rájátszás 1-8. helyért | Ikervár, 2017. április 4. (kedd) 15.30
Nagy lendülettel esett egymásnak a két csapat. Az első percekben a domináltunk és több gólos különbségre is szert tettünk. De a 10. perctől kezdtük elveszteni az előnyünket és egyre közelebb került a másik együttes.
Az félidő végére fej-fej mellett haladt a két a csapat és a szünet előtt az ellenfél csak 1 góllal ment. A második félidő kicsit álmosan kezdődött, de hamar egymásra talált a két csapat és tovább pörgött az izgalmakkal teli mérkőzés. Egyik gól után következett a másik, láthatóan nem bírt egymással a két gárda. A meccs az utolsó percig kiélezett volt, és nem lehetett biztosra mondani, hogy kik viszik haza a győzelemért járó pontokat. Végül egy döntetlent sikerült játszanunk, ami talán a ki utat mutatja a sötét gödörből. Szép technikai elemeket és bravúros cselezéseket is beépítettünk a játékba, így szebbnél szebb gólok születtek a mérkőzés során.
Csapatunk végig koncentráltan és szigorúan játszott. Kevés hiba volt a játékunk során, de azokat is gyorsan korrigáltuk. Hegedüs Dorottya ismét hozta formáját és bomba lövésekkel támadta az ellenfél kapuját. Bízunk benne, hogy ez a mérkőzés az előszobája volt a győztes játéknak. Következő héten ismét idegenbe utaztunk Szekszárdra, ahol a fekete gólyák fogadják a mieinket.
Hamar Zoltán: „Most meg vagyok elégedve a csapattal, jól játszottunk és a támadásokat is szépen be tudtuk fejezni. Látszik, a lányokon, hogy nagyon akarják a győzelmet.”
Hrabovszky H. 7 | Takács K. 5 | Kaposvári A. 1 | Hegedüs D. 7 | Sebestyén N. 6 | Szabó J. 8 | Kiss N. 2
Góllövők: Horváth Hanna 5/1, Fodor Csenge 4, Ambrus Viktória 3, Szekeres Szederke 2
A tabella 2. helyén álló és eddig egy vereséget szenvedett hazai csapat volt a mérkőzés egyértelmű esélyese. A vendégek helyzetét nehezítette, hogy sérülések miatt nem a legjobb összetételben tudtak kiállni. A dorogiak ragadták magukhoz a kezdeményezést, de a fegyelmezetten játszó vendégek tapadtak a hazai csapatra (13. perc 6-4). A félidő hátralévő részében a dorogiak pontosabb támadás befejezéseinek köszönhetően, biztos előnnyel vonulhattak pihenőre. A második félidőben sokáig jól tartotta magát a Hali (36. perc 18-11), de a többször emberhátrányba kerülő vendégek nem tudták megakadályozni, hogy a különbség tovább növekedjen. A Haladás lányai vállalható vereséget szenvedtek főleg annak tükrében, hogy a dorogiak a múlt héten 19 góllal győzték le az SZKKA csapatát.
Mátés István: Gratulálok a lányoknak a mai teljesítményhez. Taktikailag kihozták a mérkőzésből azt, amit lehetett.
Pos | Team | Pts |
---|---|---|
1. |
![]() |
3 |
2. |
![]() |
3 |
3. |
![]() |
0 |
4. |
![]() |
0 |
5. |
![]() |
|
6. |
![]() |
|
7. |
![]() |
|
8. |
![]() |
|
9. |
![]() |
|
10. |
![]() |
|
11. |
![]() |
|
12. |
![]() |