Bravúr a köbön, hogy a Haladás VSE látvány-sportág szakosztályai alaposan belehúztak a nyár folyamán. Garasoskodásról egyáltalán nem beszélhetünk, de jóval fontosabb szempont, hogy szakmailag is alaposan megerősödnek a csapatsportágak a vasi megyeszékhelyen. A szurkolók kiszolgálása, a „fanservice” minden egyesület életében egy nélkülözhetetlen tényező, de alapvetően a mélyszakmai megoldások mellett kell lándzsát törni. Ilyen pedig jócskán akadt nyáron Szombathelyen. Írásunkban röviden lajstromba vesszük az átfogó igazolásokat, és bemutatjuk azokat az ászokat, akik az ősztől minden bizonnyal megnyomják majd a Haladás szekerét. Kávézaccból ugyan nem tudunk jósolni, a szurkolóinknak azonban bátran javasoljuk, hogy a következő szezontól is gyakran vegyék napirendre a sportesemények látogatását.
Szombaton a pápai sportcsarnok adott otthont a nemzetközi felkészülési mérkőzésnek, ahol a szombathelyi Haladás női kézilabdacsapata a finn bajnok Dicken gárdáját látta vendégül. A helsinki együttes a környéken edzőtáborozik, így a szakvezetés számára kiemelten kezelt összecsapás egyeztetése komoly háttérmunkát igényelt. A mérkőzés szorosan illeszkedik a felkészülés menetébe, ahol a lányok végre testközelből tapasztalhatták más kézilabda-kultúra sajátosságait is.
A Sugár úti sportcsarnokban lezajlott a Haladás VSE női röplabdacsapatának első felkészülési mérkőzése, amelyen a szombathelyiek a döntő szettben felülkerekedtek a nagyobb rutinnal és összeszokottsággal rendelkező Kaposvár együttesén. Noha az összecsapás elsősorban távlati célokat szolgált, a szurkolók a helyszínen apró információmorzsákat szűrhettek le Igor Romakov következő szezonbeli együtteséről. Az igazolások közül valamennyien élesben bemutatkoztak, és jelentős szerepet kaptak a center poszton tesztelt amerikai és Bosnyák játékosok is.
A Hotel Pelikán konferenciaterme biztosította a tárgyi feltételeket a szezon egyik legfontosabb sajtótájékoztatója előtt, már ami a női kézilabda szakosztályt illeti. A Haladás versenyistállója számára ugyanis kiemelt szerep hárul az úgynevezett látvány-sportágakra, és mivel a női kézilabda nézettsége folyton-folyvást emelkedik, ergo a figyelem is a zöld-fehér egyesületre szegeződik a városi sportéletben. A változások alapvetően befolyásolják a csapat a jövőbeni szereplését, így a szakosztály a csütörtöki sajtótájékozatón a nagyközönség számára is bemutatta a frissen kinevezett szakvezetőt illetve az új érkezőket egyaránt. A zöld-fehér egyesület számára a versenyképesség kulcsfontosságú, és nem pusztán csak a vidéki, hanem a nagy, tradicionális fővárosi egyesületek viszonylatában is.
Nem kevesebb, mint három minőségi játékossal erősít a Haladás VSE élvonalba jutó röplabda csapata, sőt a későbbiekben center posztra további vérfrissítés is várható. A Park Hotel Pelikán konferenciatermében megtartott sajtótájékoztatón a vezetőség a média képviseletében mutatta be az új keletű szerzeményeket. Valamennyi igazolás rutinos, kipróbált sportoló, a szurkolóknak tehát aligha árul zsákbamacskát az egyesület. A vezetőedzőhöz hasonlatosan két leányzó Szerbiából, míg a feladó posztra érkező Bagyinka Fanni Kaposvárról teszi át székhelyét Szombathelyre.
A csapat acélosítása idén is kiemelten fontos, de tavaly sem fukarkodott az erősítésekkel a Haladás VSE női kézilabda szakosztálya, jóllehet a remek igazolások akkor és ott a pályán nem realizálódtak eredmények szintjén. A Szegedtől átcsábított Szabó Janka azonban továbbra is teljes fordulatszámon a vasi gárdáért dolgozik, és a zsenge kora ellenére már rutinosnak számító játékos bizakodva néz a jövőbe. A korábban Szekszárdon, Dunaújvárosban és Szegeden is megforduló irányító jócskán lökhet a csapat szekerén, hiszen kreativitására, játékintelligenciájára ebben a mezőnyben nagy a kereslet. A tehetséges játékos honlapunknak adott villáminterjújában az itt eltöltött időszakról, a felkészülésről, és az előttünk álló idényről sem rejtette véka alá véleményét.