A szokásosnak mondható napirendi pontok megtárgyalása mellett a szakosztályvezetői pozíciójából visszavonuló, de a szakosztály munkáját továbbra is segítő Lengyák György búcsúztatása volt egyesületünk rendes éves közgyűlésének legfontosabb eseménye. A kitűnő szakember több mint egy évtizeden volt atlétáink első embere.
Ragyogó kezdésének köszönhetően 4:1-es győzelmet aratott élvonalbeli futsal csapatunk a pontvadászat 5. fordulójának rangadóján a Veszprém gárdája ellen. A mai mérkőzés a szakosztály egykori alapítójának, Németh Péternek a kezdőrúgásával indult. Juanra mester legénysége hazai környezetben elért sikerének köszönhetően feljött a tabella első helyére.
Rendkívül érdekes, változatos mérkőzésen óriási győzelmet aratott NB I-es futsal csapatunk a többszörös bajnok Berettyóújfalu otthonában. A sikerben igen komoly szerepet játszottak sajátnevelésű fiatal játékosaink.
Jól szerepeltek sportolóink a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Budapesten megrendezett viadalán. Összesen két ezüst-, valamint egy bronzéremmel a tarsolyukban tértek haza.
Gól nélküli döntetlent játszott a Zanattal közös felnőtt futballcsapatunk a Halmosi Zoltán Vas Megyei Kupa 3. fordulójában a Kőszeggel, így a szabályzat értelmében mi jutottunk a következő körbe.
Minden kétséget kizáróan óriási sikert aratott a klubunk kezdeményezésének köszönhetően megrendezett Dreher-Haladás Open darts verseny, amit három szervezet együttesen rendezett meg a Haladás VSE otthonában. A viadalon közel nyolcvan amatőr, illetve profi sportoló indult, ami a maga nemében hihetetlenül népes mezőnynek számít.