Focistapalánták jelentkezését várja egyesületünk labdarúgó szakosztálya. Vas megye legnagyobb hagyományokkal és eredményekkel rendelkező klubja 2007 és 2016 között született lányok és fiúk számára hirdet toborzót.
Két döntetlennel, valamint két vereséggel zárta az őszi szezont az I. osztályú bajnokságban szereplő két korosztályos futsal csapatunk. Ettől függetlenül az U20-as együttesünk a tabella első, míg az U17-es az ötödik helyéről várja a folytatást.
Három pontot gyűjtött be az NB II. Nyugati-csoportjában listavezető futsal csapatunk legutóbbi két bajnoki mérkőzésén. A mieink előbb idegenben győzték le 8:2-re a Tihany együttesét, majd pedig az ELTE otthonában kaptak ki nagy küzdelemben 5:4-re.
Több játékosunk PCR tesztje is pozitív lett az elmúlt héten, ezért a hétfői MVFC Berettyóújfalu elleni NB I-es bajnoki futsal mérkőzés közös megegyezéssel halasztásra kerül egy későbbi időpontra! A találkozó jövőbeni időpontját közzétesszük, amint az egyeztetések befejeződnek.
A fertőzött játékosaink pihennek, gyógyulnak. A kötelező karantén letöltése után, két negatív PCR teszteredménnyel kezdhetik majd újra az edzésket pulzus-kontroll mellett. Bízunk benne, hogy mielőbb viszont láthatjuk őket a pályán.
A pontszerző hatodik helyen végeztek a csapatbajnokság Budapesten megrendezett döntőjében egyesületünk súlyemelői. A mieink három női, valamint két férfi sportolóval utaztak a fővárosi viadalra.
Két óriási sikert tudhat maga mögött a magyar labdarúgó-válogatott. A mieink zsinórban másodszor jutottak ki az Európa-bajnokságra és a Nemzetek Ligájában is nagyot alkottak: megnyerték a kvartettjüket és felkerültek az A-csoportba. A Haladás VSE négy „specialistáját” kérdeztük érzéseikről, gondolataikról.