Összesen 25 érmet tartottak itthon súlyemelőink azon a területi minősítő versenyen, amely a 2021-es esztendő első itthoni erőfelmérője volt. A Haladás Sportkomplexum Tóth Gézáról elnevezett csarnokában megrendezett sportesemény keretében a megjelentek megemlékeztek a Haladás VSE tavaly elhunyt világbajnoki ezüstérmes kiválóságáról, Rehus Uzor Györgyről.
A Palota VSN ellen aratott 3:1-es győzelemmel kezdte a felsőházi rájátszást NB II-es női röplabdacsapatunk. A mieink az első szettben ritkán látható parádés játékot produkáltak.
Nagy küzdelemben elért 2–1-es győzelemmel indította NB I-es futsalcsapatunk a felső-házi rájátszást. A mieink úgy múlták felül a Kecskemét együttesét, hogy a szünetben még döntetlenre állt a derbi.
A Magyar Labdarúgó Szövetség kialakította az egész országot lefedő, megyei és régiós utánpótlásképző-centrumok hálózatának rendszerét, amelyben a meglévő sportszervezeteket különböző képzési szintekre sorolta be.
A téli szünet után megkezdte serdülő kézilabdacsapatunk is a tavaszi szezon mérkőzéseit. Mátés István tanítványai utoljára november 13-án játszott bajnoki fordulót, az év első összecsapásán pedig győzelemmel folytattuk a bajnokságot.