NB II.-es együttesünk, valamint utánpótlás-korosztályaink is megkezdték az edzéseket, és gőzerővel készülnek a 2021/2022-es futsalidényre. Körképünk segítségével betekintést nyerhetünk a szakmai munkába, az idei célkitűzésekbe, de megtudhatjuk azt is, hogy miként segíti Vidák Balázs, Dróth Zoltán, Alasztics Marcell és Gyimesi Máté fiataljainkat.
Az augusztus 9-ei, nyílt kapus felkészülési mérkőzésünk elmarad a Balaton Bútor FC Veszprém kérésére.
Felkészülési időszakunk utolsó edzőmérkőzésén nyílt kapuk előtt fogadtuk volna a Veszprém együttesét a Haladás Sportkoplexumban, azonban kérésükre a találkozó elmarad.
Nem csak a keretben, más fronton is történtek változások bajnoki címvédő együttesünkben. A 2021/2022-es szezontól vezetőedzőnk, Juanra Calvo munkáját David Martín segíti majd. A spanyol szakember első ízben dolgozik külföldön, interjúnkból pedig egy picit jobban megismerhetik őt.
Szerda délután a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elkészítette a 2021-2022-es felnőtt férfi futsalbajnokság sorsolását. A bajnoki idényt a Veszprém otthonában kezdjük, az első Berettyóújfalu elleni rangadónkra szintén idegenben, október közepén kerül sor.
Szombaton elkezdődött futsalcsapatunk felkészülése a 2021-2022-es idényre. Vezetőedzőnk, Juanra Calvo és új spanyol segítője, David Martín kétórás edzéssel indította a reggelt a Bajnokok Ligája-selejtezőre, és a korai bajnoki kezdésre készülő együttesünknek. A sűrű nyitányig egy hónap áll rendelkezésünkre, ez idő alatt három edzőmérkőzést játszunk.
A “Touch the Rainbow” bolgár civil egyesület nyert Erasmus+ pályázatot, amelynek keretében lehetővé tették számunkra, hogy július elején tíz napot a bulgáriai Kamcsija Sportkomplexumban edzőtáborozzon egyesületünk fiú kézilabda-szakosztályának U15-ös csapata. Játékosaink betekintést nyertek a tokiói olimpiára hangoló bolgár ökölvívó és judo válogatott felkészülésének hajrájába, az edzések mellett pedig jutott idő kikapcsolódásra is.