Ugyan félidőben még a vendég Dunaferr vezetett 1:0, a találkozó vége 3:1-es Hali-győzelem lett. Futsal csapatunk így két fordulót követően hat ponttal áll a tabella élmezőnyében.
Két győzelemmel és ugyanennyi vereséggel a harmadik helyen végzett U9-es futballcsapatunk a hazai rendezésű Balogh Állvány Kupán. A rendkívül izgalmas villámtornát a kőszegi gárda nyerte.
Utolsó edzőmérkőzésén 5:3 arányú győzelmet aratott az NB I-es rajtra készülő futsal csapatunk. A Juanra-legénység 35 percen át kifejezetten jól játszott, ezzel a hajrában kapus nélküli játékra, kockáztatásra kényszerítve az újpestieket.
Öt aranyérmet nyertek súlyemelőink a huszadik alkalommal megrendezett Messzi István Emlékversenyen. Ráadásul Rosanics Péter, valamint Darabos Sára révén ugyanennyi országos csúcsot is felállítottak Márkus Erzsébet és Ligeti Ferenc tanítványai.
Sikeresen mutatkozott be a Zanattal közös labdarúgócsapatunk a megyei II. osztályú bajnokság Északi-csoportjában. Szenczi Imre tanítványai 4:2-re nyertek a Mersevát együttese ellen.