Birkózás

Ifjabb Veréb István mutatta meg azokat a technikákat, melyeket roppant sikeres pályafutása során előszeretettel alkalmazott. Klubunk jelenlegi sportolói pedig rögtön ki is próbálhatták a fogásokat.

A Haladás VSE sportolói két érmet, valamint egy értékes helyezést gyűjtöttek be az U20-as korosztály idei első válogatóversenyén.

A nyugdíjba vonuló Veréb István helyett Ligeti Richárd lett a szakosztályvezető a Haladás VSE birkózóinál. A fiatal szakember ezután „kétlaki” életét él majd, ugyanis a fővárosi megbízatásainak továbbra is eleget tesz.

Határozottan jól teljesítettek a 2024-es esztendőben is a Haladás VSE birkózói, akik közül Ligeti Dániel a párizsi olimpián is öregbíthette egyesületünk hírnevét.

Egyesületünk korábbi olimpikonja, világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérmes birkózója is megméretteti magát a szeptember 21-i nemzetközi küzdősport gálán a szombathelyi Schaeffler Savaria Arénában.

Remélhetőleg ezúttal Párizsban is sokan bíztatják majd a Haladás VSE birkózóját, Ligeti Dánielt, akinek London és Rio de Janeiro után ez lesz a harmadik olimpiája, melyen szőnyegre léphet.

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. DEAC
6. MVFC Berettyóújfalu
7. TFSE-Tent Budapest
8. Á Studió Nyíregyháza
9. Vehir.hu Futsal Veszprém
10. Rubeola FC
11. Újpest FC
12. Magyar Futsal Akadémia
Go to top