Sakk

A Magyar Sakkszövetség Rapport Richárdot választotta a 2021-es esztendő legjobb sakkozójának. Egyesületünk sakkolimpiai ezüstérmes versenyzőjének ötödik alkalommal ítélték oda a kitüntető szakmai elismerést.

A pandémia miatti kényszerűségből a világháló segítségével rendezték meg kontinensünk legjobb sakkcsapatainak versenyét. Egyesületünk színeit ifj. Héra Imre, Németh Miklós, Csonka Attila és Kovács Gábor képviselte - nem is akármilyen eredménnyel.

Fennállása legjobb eredményét érte el a 2019-2020-as bajnokságban egyesületünk NB I-es sakkcsapata, a dobogó második helyén zárt. Remélhetőleg a 2024-es hazai rendezésű sakkolimpián többen is asztalhoz ülhetnek sportolóink közül a magyar válogatott tagjaként. 

A nemzetközi szövetség (FIDE) döntésének értelmében 2024-ben Budapest rendezheti meg a világ ötödik legjelentősebb sporteseményét, a sakkolimpiát, melyen szerencsés esetben akár hat Hali-sakkozó is asztalhoz ülhet.

Sporttörténelmi sikert ért el a Haladás VSE NB I-es sakkcsapata, ugyanis a mieink fennállásuk során első alkalommal végeztek a tabella második helyén. Együttesünk az utolsó játéknapon biztosította be az ezüstérmét.

A koronavírus-járvány miatt hozott megszorító intézkedések mellett is igen élénk sakkélet zajlik a világhálón. Mind az utánpótláskorú, mind pedig a felnőtt sportolóink találnak az igényeiknek, tudásuknak megfelelő versenyeket az interneten.

                        

Go to top