Szakosztályok

Utánpótlás-labdarúgóink mérlege három győzelem, egy döntetlen és két vereség az elmúlt játéknapokon. U16-os együttesünk egy tucat gólt rúgott megyei riválisának, U14-es együttesünk pedig idegenben nyert rangadót.

A Haladás Futsal Kupát első alkalommal rendezte meg szakágunk a Szombathely és környéki iskolák 3. és 4. osztályos diákjai számára. A torna második fordulójában a Paragvári Utcai Általános Iskola és a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola csapata szerezte meg az első két helyet, és jutott áprilisi négyes döntőbe.

Megyei I. osztályú labdarúgócsapatunk a tabella második helyén álló CVSE-Vulkánfürdő otthonában nyert 1-0-ra, a győztes találatot Szenczi Bence szerezte. Zsinórban ötödik sikerünkkel négy pontra közelítettük meg a dobogós helyet a bajnokságban.

Március 17-én egyesületünk súlyemelő kiválósága, Boros Viktória és 23 sportoló a Hungaroringen vehette át ünnepélyes keretek között a Magyar Olimpiai Csapat márkájával, a látványos Magyarock szignalizációval ellátott öntöltő hibrid elektromos Toyota C-HR típusú személygépkocsit.

A teremszezon legrangosabb versenyén, a World Archery Teremíjász Országos Bajnokságon hét íjászunk képviselte egyesületünket. Molnár József, Kukorelli Edit, Seres Armand és Szabolcsi Bálint országos bajnoki címet szereztek, Molnárné Tóth Szilvia pedig bronzéremmel gazdagította eredménylistánkat.

U19-es labdarúgócsapatunk nagy küzdelemben maradt egy góllal alul a Pápa ellen, többi korosztályos együttesünk viszont egy találatot sem engedett riválisainak, egy döntetlen és három győzelem a legutóbbi játéknapok mérlege.

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 
Go to top