Szakosztályok

Nem akármilyen hosszú szezon csimborasszója a nyári Haladás Tábor, hiszen a gyermekek mellett ilyenkor már az edzők is az utolsó erőtartalékaikat mozgósítják .  Augusztus elejétől egészen mostanáig fárasztó hónapok teltek el,  a feladatok viszont továbbra sem fogynak.  Folyamatosan zajlik a táboroztatás,  megmutattuk már gyermekszemmel mennyi örömöt rejtenek ezek a hetek.  Ezúttal most az edzőket is partiba dobjuk,  olvasóink kedvéért fellebentjük a fátylat a szervezés apró titkairól. Czető Kata utánpótlás edzővel brainstormingoltunk.

Klasszis erényeket csillogtattak íjászaink a kontinensviadalon, Molnár József egyéniben a dobogóra állhatott, míg csapatban bravúrezüstöt szereztek a magyar íjászok.  A rendkívül sűrű mezőnyben közel 2023 íjász mérettetett meg, honfitársaink kiváló produkciója pedig óriási örömet jelent, sőt újabb lökést adhat a hazai versenysportnak.  Az elmúlt időszak magyar szempontból egyik legnépesebb Európa-bajnokságán minden eddiginél nagyobb versenyfutás fémjelezte a különféle kategóriákat. A Németországban megrendezett IFAA EB-n a legnagyobb távolság 54 méter az íjászok számára.

Nem voltunk Fortuna kegyeltjei az időjárás miatt,  ám a táborlakók így is kiválóan érezték magukat az újonnan indult turnus első napján. A helyszín ezúttal Sárvár volt, a fürdőn pedig a lazító időtöltés mellett a strandkézilabda került rivaldafénybe. Könnyed és látványos mozdulatok, koordinációs gyakorlatok, valamint egymás közötti játék szerepelt a délelőtti programban.  A lazító fürdőzést követően pedig a kézilabda sportág már említett izgalmas vállfajának gyakorlatai hozták lázba fiataljainkat.  A nyári szezon slágerjátékába a Haladás sportolói is belekóstolhattak.  Huszár Benjamin „receptjeit” nagy rajongással hallgatták a kis lurkók.

Pénteken a Holdfényliget Kalandparkban átélt lendületes programokkal felkerült az i-re a pont, és bezárta kapuit az első zöld-fehér kézilabda tábor.   Még frissek az élmények, ám kisvártatva jön a következő turnus.  Több, mint félszáz gyermeket hat helyszínen mozgattunk meg,  tizenkettő kiegészítő programmal karöltve.  Az egy héten át tartó edzésdömping folytatódik, küszöbön a következő turnus is.  Takács Gabriella táborvezetőt kérdeztük a benyomásokról, a szervezésről és az előttünk álló feladatokról.

A lankadatlanul tűző napsütés sem jelent akadályt fiatal sportolóinknak a finiséhez érkező Haladás Kézilabda Táborban.  Az első turnus lassacskán véget ér, ám gyerkőceink  többsége még maradna.  Vidám zsivaj,  izzadságtól csepegő pólók,  színes programok,   rekordlétszám.  Dióhéjban akár így is jellemezhetnénk a nyár idei nagy dobását.  A mai napon egymás elleni játék, valamint edzések váltogatták egymást, és persze nem hiányozhatott az ilyenkor megérdemelt hűsítő fagyizás sem.  Ifjú titánjainkat kérdeztük, a táborlakók pedig örömmel válaszoltak.

Pass Bence: „Nagyon jól érezzük magunkat, megtaláltuk a társaságunkat. Tetszik, hogy szinte minden nap megyünk valahova. Izgalmasak a programok, nagyon szuperek az edzések.  Én a szélen szeretek játszani, ha labdás gyakorlatok vannak, azt mindig nagyon szeretem. Jó a közösség, szeretek itt lenni a Hali Táborban”

Galambos Ádám: „Azt tetszik, hogy sokféle program van, meg, hogy mindenki közvetlen és jó fej.  Sokféle labdás sportágat szeretek, a kézilabda nagyon tetszik. Annyira jól érzem magam, bár egy kicsit a héten már fáradtak vagyunk.  Leginkább beállóban szeretek játszani, de igazából sok helyen jól érzem magam a pályán. Nagyon vagány a Haladás Tábor, jó a csapat”

Yasmin de Paula: „ Nagyon szeretek kézilabdázni,  és sok más sportot is kedvelek. Ez a kedvencem mind közül, mert izgalmas és érdekes. Második év elejétől játszom Kriszti néninél, minden edzésen próbálok ott lenni. A táborban sok a jó játék,  kapura lövünk,  cselezünk és sokat gyakorolunk. Szeretek itt lenni a Haliban, mert mindenki kedves, barátságos. Olyan jól érezzük magunkat!  A barátnőim is itt vannak, a kézilabda összehoz bennünket.”

Félszáznál is több jelentkezővel indult útjára a nyári kézilabda-fieszta a Haladás szakosztályának szervezésében. Az első turnusban a vártnál is többen ragadtak játékszert, így minden idők leglátogatottabb zöld-fehér edzésdömpingje vár fiataljainkra.  A repertoáron a hagyományos tréningek mellett, Kalandpark, mozi, hangulatos vetélkedők, valamint tizenkettő egy tucat meglepetés várja a kézilabdázó növendékeinket.  Az utánpótlás sportolókra megközelítőleg tizenöt fős szakmai és kisegítő stáb figyel és segédkezik a lebonyolításban.  Nincsenek kulisszatitkok, főszerepben a szórakozás és az élményorientált kézilabda.

                        

Go to top