Az előzetes várakozásoknak megfelelően teljesítettek Márkus Erzsébet és Ligeti Ferenc tanítványai a Haladás Sportkomplexumban megrendezett korosztályos versenyen. Fiataljaink a sok érem mellett három különdíjat is itthon tartottak.
Pár óra leforgása alatt kétszer is legyőzte NB II-es női röplabdacsapatunk a Balatonfüred U21-es együttesét. Mucsi Péter tanítványai így továbbra is veretlenül menetelnek a bajnokságban.
A második félidőben nyújtott parádés játékának köszönhetően 9:1 arányú győzelmet aratott a Zanattal közös felnőtt futballcsapatunk a megyei II. osztályú bajnokság Északi-csoportjának 13. fordulójában. A mieink sikerüknek köszönhetően az éllovas Gércével azonos pontszámmal a tabella harmadik helyén állnak.
Az öt Haladás-játékost is soraiban tudó magyar futsal-válogatott 2:1-re kikapott Debrecenben Európa egyik legerősebb csapatától. A vezetést ugyan a mieink szerezték meg, de a határozottan erős összeállításban szereplő ukránok fordítani tudtak.
Továbbra is remek formában teljesítenek felnőtt futsal csapataink. A Nagyok a Magyar Kupában, míg a Kicsik az NB II-es bajnokságban nyerték meg az éppen aktuális meccsüket.
Harmadik alkalommal rendezheti meg egyesületünk a Nyugat-Magyarországi Tini Országos Bajnokságot. A tervek szerint ismét népes küldöttséggel képviselteti magát klubunk az erőfelmérőn.