Szakosztályok

Péntek este az a nyírbátori csapat látogat Szombathelyre, amely ősszel 6–1-es vereséggel küldte haza a mieinket. Sziffer András legénysége most megpróbálhat visszavágni a nyírségi fiaskóért.

A Haladás VSE tenisz szakosztályának köszönhetően ismét lehet a téli szezonban is teniszezni Szombathelyen. Egyesületünk szervezésében már megrendezésre is került az első erőfelmérő.

Óriási sikert értek el a Haladás VSE birkózói, ugyanis 8 évnyi szünet után vettek ismét részt az NB II.-es csapatbajnokság küzdelmeiben, ahol végül a parádés második helyezést sikerült megszerezniük.

Négy nyeretlenül megívott mérkőzés után nyert megint a Haladás  vármegyei I. osztályban szereplő labdarúgócsapata. A mieink ezúttal idegenben győzték le 3–0-ra a seregjóhajtó Körmendi FC együttesét.

A küzdelemsorozat 2. fordulójában az AIRNERGY FC vendégeként szerepel a Haladás VSE. A találkozó esélyese a vasi zöld-fehér együttes, de a továbbjutás kiharcolása nem lesz egyszerű feladat.

A Haladás VSE kitűnő sakkozója ezúttal a FIDE által alapított Botvinnik-díjat kapta meg, még pedig az edzői nyílt kategóriában.

                        

Go to top