Súlyemelés

Tizedik alkalommal kerül megrendezésre a Tóth Géza Emlékverseny, ami Savaria Kupa is egyben. A jubileumi erőfelmérőre előzetesen 16 egyesület közel nyolcvan súlyemelője nevezett, népes mezőny jön össze a Haladás Sportkomplexumban lebonyolítandó viadalra.

Összesen 25 érmet tartottak itthon súlyemelőink azon a területi minősítő versenyen, amely a 2021-es esztendő első itthoni erőfelmérője volt. A Haladás Sportkomplexum Tóth Gézáról elnevezett csarnokában megrendezett sportesemény keretében a megjelentek megemlékeztek a Haladás VSE tavaly elhunyt világbajnoki ezüstérmes kiválóságáról, Rehus Uzor Györgyről.

A jelenlegi helyzet alapján a Haladás VSE sportolói közül Gyürüs Barbara és Boros Viktória utazhat a moszkvai felnőtt kontinensvetélkedésre. Az Európa-bajnokságot a tervek szerint április 3-a és 11-e között rendezik meg az orosz fővárosban.

Sportolóink már elkezdték az alapozást, gőzerővel készülnek az előttük álló feladatokra. Márkus Erzsébet, súlyemelő szakosztályunk vezetője vázolta terveinket a 2021-es évre.

A pontszerző hatodik helyen végeztek a csapatbajnokság Budapesten megrendezett döntőjében egyesületünk súlyemelői. A mieink három női, valamint két férfi sportolóval utaztak a fővárosi viadalra.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően teljesítettek Márkus Erzsébet és Ligeti Ferenc tanítványai a Haladás Sportkomplexumban megrendezett korosztályos versenyen. Fiataljaink a sok érem mellett három különdíjat is itthon tartottak.

                        

Go to top