A Bajnokok Ligája fő fordulójának harmadik, sorsdöntő összecsapásán 1–1-es döntetlent ért el a luxemburgi Differdange ellen élvonalbeli futsalcsapatunk. A vezetést riválisunk szerezte meg az első játékrész hajrájához közeledve, a fordulás után azonban Arnon Cassemiro egyenlítető gólja, valamint az elképesztő csapatmunka a továbbjutást érte számunkra. Ezzel 2021 után ismét Európa legjobb 16 csapata közé jutottunk, és a sorozat elitkörében mérkőzhetünk.

Élvonalbeli futsalcsapatunk 2–2-es döntetlent ért el a Kairat Almaty ellen a Bajnokok Ligája fő fordulójának második mérkőzésén. Ahogy a tegnapi párharcon, úgy ma is gyorsan előnybe kerültünk, Dróth Zoltán az 5. mintumban vette be a kaput, a második játékrész elején azonban már a kazah gárda vezetett. Az utolsó másodpercig fegyelmezetten küzdöttünk, végül a dudaszó pillanatában Arnon Cassemiro góljával szereztünk bravúros pontot.

Bajnoki címvédő futsalcsapatunk rendkívül magas színvonalú, kiélezett mérkőzésen szenvedett 3–1-es vereséget az előző idényben BL-trófeát hódító Palma Futsal gárdájától az elitsorozat fő fordulójának első összecsapásán. A vezetést Sipos Gergő szenzációs góljával a 3. percben megszereztük, a második félidő derekán azonban Fabinho Chaguinha, valamint Bruno Gomes is beköszönt, ami spanyol fordítást eredményezett.

Palma de Mallorca szigetén szerepel futsalcsapatunk az UEFA Futsal Bajnokok Ligája fő fordulójában, ahol október 26-án a címvédő házigazda Mallorca Palma Futsal együttesével, majd 27-én a kazah Kairat Almaty gárdájával, végül 29-én a luxemburgi FC Differdange 03 legénységével mérkőzik meg. A csoportból három csapat jut tovább a Bajnokok Ligája elitkörébe.

Bajnoki címvédő futsalosaink 3–1-es győzelmet arattak a Nyírbátor gárdája ellen a Haladás Sportcsarnokban, ezzel a második mérkőzésünket is sikerrel teljesítettük a spanyolországi Bajnokok Ligája-küzdelmeket megelőző héten. Szalmás Zoltán és Dróth Zoltán találatával már a 6. percben kétgólos vezetést alakítottunk ki, majd a második játékrészben Vatamaniuc-Bartha Dávid is beköszönt, melyre az utolsó pillanatokban érkezett szépítés ellenfelünktől.

Bajnoki címvédő futsalcsapatunk az Aramis elleni 8–0-s sikerrel tért vissza a győzelmi ösvényre, egyben a tabella élére is. Találatainkon nyolc játékosunk osztozott, sorrendben Henrique Diniz, Sipos Gergő, Vas Ádám, Fehér Dániel, Hajmási Milán, Luiggi Longo, Dróth Zoltán, valamint Szalmás Zoltán vette be a budaörsiek kapuját.

Négy játékosunk kapott meghívót a férfi futsal A válogatott egyhetes összetartására, a veszprémi programban két felkészülési találkozó szerepel Svédország ellen. A mérkőzésekre jegyek a Magyar Labdarúgó Szövetség oldalán, valamint a helyszínen is megválthatók. Az október 11-ei párharcot az M4 Sport élőben közvetíti.

Egyesületünk 2023-ban is csatlakozik a „Rózsaszín október” kampányhoz, amely világszerte hívja fel a figyelmet arra, hogy a rendszeres önvizsgálat és szűrővizsgálat életet menthet. Szeretnénk, ha most magadra figyelnél!

Élvonalbeli futsalcsapatunk 4–1-es vereséget szenvedett a Nyíregyháza otthonában a honi pontvadászat 7. játéknapján. Helyzeteink kihasználatlanok maradtak, egyetlen gólunkat Dróth Zoltán jegyezte.

Bajnoki címvédő futsalcsapatunk a Kecskemét ellen aratott 5-0-s győzelmet hazai környezetben a pontvadászat 6. fordulójában. Sikerünket ezúttal is eszményi csapatmunkával kovácsoltuk, kapunkat Alasztics Marcell őrizte, valamint öten rezgették meg a kecskeméti hálót. Az első játékrészben Luiggi Longo és Vatamaniuc-Bartha Dávid, míg a másodikban Dróth Zoltán, Vas Ádám, valamint Fehér Dániel gondoskodott arról, hogy megőrizzük makulátlan bajnoki mérlegünket.

Címvédő futsalcsapatunk ütemterve október végéig teljes, három hazai bajnoki mellett egy nyíregyházi út a honi program. Október 26-án Mallorcán megkezdjük idei Bajnokok Ligája szereplésünket. A Kecskemét elleni élvonalbeli derbit követően pedig NB II.-es csapatunkat is biztathatják szurkolóink a Haladás Sportcsarnokban. Részletek és pontos menetrend az alábbi cikkünkben.

Élvonalbeli futsalcsapatunk október utolsó hetében kezdi meg idei szereplését az UEFA Futsal Bajnokok Ligájában. A négycsapatos minitornát Palma de Mallorca városában rendezik, csoportunk menetrendje az alábbi cikkünkben található.

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 9 +23 27
2. SG Kecskeméti Futsal 8 0 20
3. MVFC Berettyóújfalu 8 +8 18
4. A Studio Nyíregyháza 8 -1 13
5. DEAC 8 -9 8
6. Futsal Veszprém 9 -21 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top