A pandémia miatti kényszerűségből a világháló segítségével rendezték meg kontinensünk legjobb sakkcsapatainak versenyét. Egyesületünk színeit ifj. Héra Imre, Németh Miklós, Csonka Attila és Kovács Gábor képviselte - nem is akármilyen eredménnyel.

Egyesületünk sakkozói a 2019/20-as NB I.-es sakkbajnokságban a második helyet szerezték meg, ezzel lehetőségünk nyílt az egyik legrangosabb kiírásban, az Európai Klubcsapatok Kupájában való részvételre, amelyet két év után rendeztek meg március 27-én és 28-án.

- Ahogy minden sportágat, úgy minket, sakkozókat is érzékenyen érintett a koronavírus-járvány okozta helyzet. Ezért nagyon örültünk, hogy ezen a versenyen elindulhattunk, amelynek a tervek szerint Ausztria adott volna otthont, azonban az egészségügyi előírásoknak megfelelően csak online térben bonyolítottak le a szervezők - számolt be Pergel László szakosztályvezető.

A korábban megszokottakkal ellentétben ezúttal a résztvevő 90 csapatot 10-10 fős csoportokba osztották, ahol körmérkőzésekre került sor és így döntötték el az együttesek az első két, továbbjutást érő helyek sorsát. A mérkőzésekre az erre kialakított program, a „Tornelo” felületén került sor, 15 perces rapid tempóban, valamint 5 másodperces lépésenkénti bónuszidővel. A játékosok szigorú ellenőrzések mellett ülhettek csak táblához, a bírók bekapcsolt webkamerán figyelték a játékosokat, valamint képernyőmegosztással is ellenőrizték tevékenységüket. A színvonalat viszont ezúttal is magas minőség jellemezte, egyesületünk olyan klubcsapatokkal került egy csoportba, mint a Ladya Kazan vagy az OSG Baden Baden, amelyben ismerős arcot is üdvözölhettek játékosaink, Rapport Richárd személyében.

- Igyekeztünk tudásunkhoz mérten jól felkészülni, de be kellett látnunk, hogy többen nem rendelkeztek számottevő online térben való tapasztalattal és csak a negyedik helyről vágtunk neki a kétnapos erőpróbának, ezért a tisztes helytállást tűztük ki célul. Látva az eredményeket nincs okunk panaszra, hiszen kiváló élményt nyújtott igazi világsztárok ellen bizonyítani, és az utolsó pillanatig a meglepetéshez is közel álltunk - fejtette ki a csapatvezető.

Az első játéknap a tervezett forgatókönyv szerint zajlott, a papíron gyengébb ellenfeleket legyőztük, és a továbbjutást érő helyek megszerzésére még reális esélyünk maradt. Ennek érdekében vasárnap még néhány bravúrra is szükségünk volt. Az ötödik körben egy szenzációs 3:1 arányú győzelmet arattunk az orosz csapat ellen. Ez a diadal annak fényében is lenyűgöző, hogy a Ladya Kazan nemcsak a csoport első helyét szerezte meg, de a rájátszásból is veretlenül jutott tovább. Következett egy újabb bravúr a svájci Chess Boys ellen, akiket 2,5:1,5 arányban győztünk le. Miután a csoportkör többi mérkőzését is behúzta alakulatunk, úgy ülhettek játékosaink a tábla mögé, hogy amennyiben az utolsó körben nyernek a Green Chess ellen, a csoportból továbbjutnak a legjobb 18 együttes közé.

- Sajnos az utolsó mérkőzésünkön technikai gondok adódtak, és értékes fél pontokat veszítettünk időtúllépés miatt. A 2,5:1,5-es vereség pedig azt jelentette, hogy a csoportunkban a harmadik helyen végeztünk. Ahhoz képest, hogy milyen előjelekkel vártuk ezt a nívós nemzetközi versenyt, azaz az esélytelenek nyugalmával ülhettünk gép elé, maximálisan elégedett vagyok. Várakozáson felül szerepeltünk és az egyik legjobb eredménnyel rendelkeztünk a harmadik helyen végzett csapatok között - zárta gondolatait Pergel László.

A bajnoki címet végül a német SF Deizisau csapata szerezte meg, amelyben Lékó Péter nagymester tanítványa, Vincent Keymer lett a legjobb pontszerző.

„A” csoport

  1. Ladya Kazan (RUS) 16 pont
  2. OSG Baden Baden (GER) 15 pont (Rapport Richárd 8/9)
  3. Haladás VSE-Infraplan 14 pont (Héra Imre 6/9, Németh Miklós 5/9, Kovács Gábor 5/9, Csonka Attila 6,5/9)
  4. La Garde du Roi (SUI) 13 pont
  5. SF Berlin (GER) 9 pont
  6. Green Chess (UKR) 7 pont
  7. Wood Green Monarchs (ENG) 6 pont
  8. Bohemian Fire B (CZE) 6 pont
  9. Chess Boys (TUR) 3 pont
  10. Triesen (LIE) 1 pont

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top