Hatodik mérkőzésen a hatodik győzelmét aratta a Haladás VSE ifjúsági kézilabdacsapata a Zala megyei felnőtt bajnokságban. Tóth Viviék ezúttal Zalaszentgróton nyertek 27:20-ra.

Továbbra is ellenállhatatlanul játszanak Mátés István tanítványai, akik eddig valamennyi meccsüket fölényesen hozták a Zala megyei felnőtt pontvadászatban. Nem történt ez másként a bajnokság rangadóján sem, ahol a második helyen álló Zalaszentgrót fogadta az éllovas szombathelyi zöld-fehéreket. Az előjelek nem voltak éppenséggel a legjobbak, ugyanis több játékosunk is sérüléssel bajlódott, többek között Horváth Hanna is, aki csak a büntetőkre tudott beállni. Ettől függetlenül a szép számú hazai szurkoló nagy bánatára a Hali kezdett sokkal jobb tempóban és a 11. percben már 6:2-re vezetett. A vendéglátók edzője időkéréssel próbálta megváltoztatni a derbi menetét, ám nem sok eredménnyel járt, mivel a félidőben már 14:8-as vendégvezetés állt a táblán.

Térfélcserét követően sem változott a koreográfia: a szombathelyiek rendre góllal fejezték be támadásaikat, így a 48. percben már egy kerek tízessel jártak előrébb. A végjátékban ugyan a hazaiak egy picit kozmetikáztak az eredményen, ám így sem tudták elkerülni a fölényes Haladás-sikert.

Mátés István: - Gratulálok a lányoknak a magabiztos győzelemhez. A Zala megyei bajnokságban az eddigi legerősebb ellenfelünket tudtuk egy kissé tartalékosan is legyőzni. Remélem, hogy a betegeink, sérültjeink felépülnek és a csapatkapitányunk, Horváth Hanna is 100 százalékos állapotban lesz pár nap múlva a Dunaújváros elleni ifjúsági bajnokin. 

Zalaszentgróti KC-Haladás VSE 20:27 (8:14)

Zalaszentgrót, 200 néző, vezette: Bán-Farkas, Miksó

Haladás VSE: Németh Janka – Bogáth Petra 1, Szekeres Szederke 5, Dobos Dorka, Szár Dzsenifer 1, Tóth Vivien 7, Nyári Luca Sára 4. Csere: Falussy Flóra 4, Gyallai Virág 2, Horváth Hanna 3/3, Horváth Angéla. Edző: Mátés István

Hétméteres: 4/2 illetve 3/3

Kiállítás: 4 perc illetve 4 perc

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top