A záró sípszót követően kétszer is a Haladásnak tapsoltak a VKL SE Győr ellen a hétvégi forduló mérkőzéseit követően.  Serdülő csapatunk relatív könnyen, ifjúsági együttesünk pedig drámai véghajrában hozta el a győzelmet a pályaválasztók otthonából. A tavasz első igazán szép hétvégéjét szerencsére nem csak az időjárás aranyozta be.

A gólcsend enyhe kifejezés ahhoz a jelenséghez képest, ami a serdülő találkozó első kilenc percét jellemezte.  A két csapat játékosai mintha allergiásak lettek volna a sikerélményre, bármennyire is hihetetlen ez idő alatt egyetlen találat sem született.  A mérkőzés képe meglehetősen kaotikus volt, ami főleg a hazaiaknak kedvezett, mert a korábbi fordulókban a Haladás rendre szervezettebb játékot mutatott ellenfelénél. Mátés István dirigálta csapatunk az első félidőben nem tudott számottevő különbséget kiharcolni, ám a második játékrészben egy huszárvágással bedarálta a VKL SE Győrt.  A hazaiak lazítottak a kettős emberfogáson, a gyorsabb lábú vendégek pedig ebből folyamatosan előnyt kovácsoltak. A találkozó végére a helyzetkihasználás is feljavult, ekkor már nagy különbség árválkodott a két csapat között az eredményjelzőn. Támadásban hosszan kijátszott akciókkal, védekezésben pedig labdaszerzésekkel teljesen elvágták a pályaválasztók taktikai elképzeléseit. A Haladás játékosai közül Szekeres Szederke és Gyallai Virág nyújtott extrát, ám a többiek is sziporkáztak.  A hat gólos diadal azt jelenti, hogy a szombathelyi csapat megőrizte élmezőnybeli tagságát a pontvadászatban.

Adrenalin-függőknek kiváló hétvégi programnak ígérkezett ifjúsági csapatunk összecsapása. Messzemenőkig nem mi voltunk a találkozó esélyesei, de a szezon már bebizonyította: ha szükség nagy úr, felnőnek a feladathoz Horváth Hannáék.  A győzelem zálogának a masszív védekezés ígérkezett, a győri átlövők ellen megállító faultok nélkül nem rúghattunk labdába. Huszár Benjamin a falban keménységre biztatta növendékeit, a távolsági zónából veszélyes tüzérekre pedig határozott kilépéseket kért játékosaitól. A Haladás elszántsága hidegzuhanyként érkezett a pályaválasztók nyakába, a védekezésből induló rágyorsítások hamar kényszerpályára állították a VKLS SE Győr csapatát. (0-4) A Haladás óramű pontossággal játszotta meg a széleket is, Horváth Alexandra pedig lubickolt a lehetőségekkel.  A hazaiak mestere ráébredt a vendégek taktikai fölényére, ezért a hosszú átadások lefülelésének megakadályozása miatt labdacsapdára próbálta ráállítani kézilabdázóit.  A váltás meghozta gyümölcsét, visszajött a mérkőzésbe a Győr. A szombathelyi zöld-fehér gárda bosszantó technikai hibák vétett a félidő végén, ezért kettő gólos fórral mentek a haziak pihenőre. (14-12) Huszár Benjamin a szélességi játékot rövid átadásos támadásokra cserélte, a Haladás a súlypontáthelyezésekkel emberfölényes szituációkra ráfeküdve ostromolta a falat.  A szélekre és a jobblövőre összpontosító hazaiak nem tudták érdemben lereagálni az új hadrendet, szárnyra kapott a vas megyei alakulat.  Sulyok Csenge beállóban, Horváth Hanna és Németh Rebeka belső posztokon verte meg rendre védőjét.  Az ikrényi Kulturális és Sportközpont közönsége lélegzetvisszafojtva figyelte az ellenállhatatlanul mozgó Haladás végjátékát. Jóllehet az eredmény szoros lett, a játék képe megérdemelt szombathelyi sikert mutatott. (24-25)

VKL SE Győr- Szombathelyi Haladás   18:24 (9:10)
Leány Serdülő II. osztály-Nyugat
Ikrény
Kulturális és Sportközpont
50 néző

VKL SE Győr- Szombathelyi Haladás 24:25 (14: 12)
Női Ifjúsági II. osztály- Nyugat
Ikrény
Kulturális és Sportközpont
40 néző