Az élsport környezete ma már meghaladja a korábbi időkre jellemző tevékenységi köröket,  ez alól nem képez kivételt a rehabilitációs és erőnléti munka sem. A gyors és eredményes gyógyulás folyamata szerves része a felkészülésnek, valamint a bajnoki idénynek. A Haladás pedig igyekszik mindent biztosítani a sportolók számára.

Hosszas tárgyalások előzték meg a közös munkát a Csimborasszó gyermekközponttal. A Haladás Kézilabda vezetősége komoly hangsúlyt fektetet a prevencióra, és a sérülésből visszatérők rehabilitációjára. Az együttműködés nem csak a felnőtt játékosoknak elérhető, hanem főszerepet kap novembertől az utánpótláskorú játékosaink fejlesztése, és egészségügyi állapotuk felmérése is. Havi rendszerességgel a Csimborasszó szakképzet munkatársai fognak gyógytornával egybekötött edzéseket tartani, ahol különböző felmérésekkel megállapítják, hogy kinek milyen kezelésekre, és fejlesztésekre van szüksége a jobb teljesítményhez és az egészségi állapot növeléséhez.

 

A szakszerű ellátás, illetve a megfelelő diagnózis mellett a rehabilitációt átölelő felépülési folyamatban nívós szakemberek sietnek az egyesület segítségére.  A Csimborasszó Ház és a Haladás együttműködése biztosítja valamennyi terápiás és gyógytorna lehetőséget a megfáradt, sérülésből lábadozó játékosoknak. Az öt foglalkoztató szoba, illetőleg a  megközelítőleg 60 négyzetméteres tornatermem kiváló minőségű, tartós és esztétikus fejlesztő eszközökkel van felszerelve. A kezelőkben a parafa parketta kiváló hang- és hőszigetelő, valamint antiallergén és antisztatikus hatású. A konvencionális gyógytorna mellett jelentős szerepet kap a ma már mindenhol alkalmazott Schrott terápia és a Mc Kenzie módszer.  A játékosainkon látott kinezio tapek felhelyezésében szakavatott gárda áll az egyesület rendelkezésére. A gyakori apróbb sérüléses állandó kezelésre szorulnak, ebben pedig a modern egészségügyi hátteret érdeke a klubnak fenntartania. Az intenzív, hétről-hétre történő komoly erőfeszítéseket értelemszerűen sérülések is követhetik. A szakvezetés tisztában van a játékosokat érő fizikai terhelés nagyságával,  és fontosnak tartja a preventív szempontok előtérbe kerülését is.  Csapatainknál általánosan bevett szokás, hogy a sérülést bekövetkezése után a szakszerű ellátás illetve a megfelelő diagnózis felállítás következik.   Alapvetően a sérülés mértékétől és főként jellegéből adódóan a pihenés, fizikoterápiás kezelés vagy gyógytorna következhet menetrendszerűen. Valamennyi  kezelés mindaddig tart, amíg az egészséges mozgásképesség a sportolóink számára megszerezhetővé válik. A Csimborasszó Ház szakemberei a fenti kezeléseket gyakran kombinálva is alkalmazzák, így kézilabdásaink visszatérése is hamarabb megtörténhet. Freiberger Ivett, Guttyán Adrienn és Bolfán Nikolett is a rehabilitációt végzi, komoly sérülésükből kemény munkával készülnek a visszatérésre. A Haladás VSE számára a professzionális körülmények biztosítása nem egyfajta potenciális lehetőség, sokkal inkább már most szerves része az egyesület működésének.  Szakvezetésünk ugyanis árgus szemekkel figyeli a lehetőségeket, miként tudná jobbá, hatékonyabbá, intenzívebbé tenni sportolóink számára az egészségügyi hátteret.

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top