Kézilabdás fiataljaink közül a kisebbek nyári időtöltésekkel színesített felkészülési programmal, míg a nagyobbak intenzív edzőtáborban készültek az előttük álló idényre.

Ifjú kézilabdásaink számára hamarosan megkezdődik az új idény, de mielőtt belevetnék magukat a küzdelmekbe, edzőtáborban csiszolták tudásukat és a csapategységeket.

Az U8-as korosztálytól az U15-ös gyermekeink számára az egyhetes felkészülés során délelőttönként a Haladás Sportkomplexumban vezényeltek játékos feladatokkal tűzdelt tréningeket edzőink: Falussyné Kertész Helga szakosztályvezető, Farkas Veronika, Patkós Éva, Vajda Virág és Gubián Tamás. Szerda délelőtt a sport örömeit a judóteremben élvezhették, Antoni Zoltán és kollégái tartottak kéziseinknek edzést. A délutánok pedig az önfeledt szórakozásnak adtak teret. A Tófürdőben a strandolás mellett a búvárkodást is kipróbálhatták a lurkók, de a bowlingozásban is összemérhették tudásukat, a hét zárásaként pedig egy közös mozizással búcsúztatták az élménydús napokat.

Az előző szezon U16 másodosztályának bajnokai Mátés István edzőnkkel intenzív alapozással hangolnak az előttük álló idényre, amelyben az U18-as másodosztály nyugati csoportjában méretetthetik meg magukat.

Hajrá, Hali!