Az elkövetkezendő napokban négy csapatunk is pályára lép a különböző felnőtt-, illetve korosztályos futsal-bajnokságokban. Az NB I-es, az U20-as és az U17-es gárda itthon, míg az NB II-es idegenben szerepel először 2021-ben.

Felnőtt élvonalbeli együttesünk január 10-én, vasárnap 17.15 órakor fogadja hazai pályán a Haladás Sportkomplexumban a tabella harmadik helyén álló Kecskemét gárdáját. Csapatunk jelenleg a második pozíciót foglalja el a tabellán, ám a vesztett pontok tekintetében jobban állnak, mint a listavezető, egy mérkőzéssel többet játszó Berettyóújfalu. Remélhetőleg az M4+ Sporttelevízió által élőben közvetített találkozón Juanra Calvo tanítványai begyűjtik a három pontot, és így megőrzik lépéselőnyüket a nagy rivális hajdúságiakkal szemben.

Vasárnap a korosztályos bajnokság I. osztályában szereplő U17-es és U20-as csapatunk is érdekelt lesz majd. A tabella ötödik helyén állomásozó U17-esienk 12.30, míg a listavezető U20-asaink 14.15 órakor fogadják a Szigetszentmiklós legénységét. Mindkét derbin csak a győzelem lehet elfogadható a zöld-fehér fiatalok számára.

Hétfőn az NB II. Nyugati-csoportjában éllovas „Kishali” közvetlen üldözőjének, a Szigetszentmiklósnak otthonában lép pályára. A két gárda októberi, szombathelyi összecsapását csak óriási küzdelemben tudták a mieink 2–1-re megnyerni, így várhatóan az este 20.30 órakor kezdődő derbin sem lesz könnyű dolguk Sziffer András tanítványainak.

A hazai mérkőzéseinkkel kapcsolatos fontos információ, hogy koronavírus-járvány miatt a találkozókat zárt kapuk mögött leszünk kénytelenek megrendezni, így szurkolóink csak otthonról tudják bíztatni csapatainkat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 5 +5 16
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 5 -1 10
5. DEAC 5 -6 4
6. Futsal Veszprém 5 -12 4

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top