Kútház Haladás VSE – Dunaferr DUE Dutrade FC 7:2 (2:1)

Az NB I-es futsal bajnokság 11. fordulójában Szombathelyen, hazai pályán fogadta a Haladás a komoly erőt képviselő Dunaújvárost. A mérkőzést a TV élőben közvetítette. A vasiak rangadóhoz méltóan álltak a mérkőzéshez, agresszívan játszottak, minden labdáért megküzdöttek. Nagyon jó játékkal rukkoltak elő, átgázoltak ellenfelükön. A játék minden elemében felülmúlták a Dunaújvárost. Megérdemelt volt a Haladás sikere a jó hangulatú derbin! Csak így tovább! Hajrá Hali!

Gólszerzők: Michel Melo 3, Dróth Zoltán, Hajmási Milán, Vas Ádám, Milos Simic

Az első helyzetek a hazaiak előtt adódtak. Michel egy bedobásvariáció végén gyorsan meg is szerezte a vezetés a Haladásnak. Lendületben maradt a zöld-fehér gárda, de aztán rendezte sorait a Dunaújváros, kiegyenlített lett a meccs. Többet volt a labda a vendégeknél, veszélyesebben támadott a hiba nélkül védekező, sok labdát szerző, remekül kontrázó Haladás. De a jobbnál jobb helyzeteket is kihagyta – igaz, Reveland nagy formában védett. Aztán Hajmási egy látványos egyéni akció végén kissé kisodródva zúdított egy balos bombát a vendégek kapujába (13. perc: 2-0). Rögtön időt kért az újvárosi kispad. Aztán vészkapus játékra váltott a vendég. De továbbra sem lassított a HVSE, érett a harmadik hazai gól. Mégis az első félidő utolsó percében labdát szerzett, kontrázott a Dunaferr, a kapusról kipattanó labdát pedig közelről Fekete helyzete a hálóba. A játék képe alapján váratlanul szépített a vendég.

De fordulás után gyorsan visszazökkent minden a régi kerékvágásba: Dróth mesteri passzát váltotta gólra közelről Michel (21. perc: 3-1). Aztán beindult a gólgyár: ismét szépített a Dunaferr, Hosszú bombázott Sásdi kapujába, de még ki sem ünnepelhették magukat a vendégek, amikor Simic állította vissza okos találattal a kétgólos különbséget (24. perc: 4-2). Agresszívan, keményen futballozott a Dunaújváros, de nem sikerült lelassítani a Haladást. Michel harmadik gólja pedig korán eldönteni látszott a rangadót – Vass erőszakos labdaszerzése is kellett a találathoz (29. perc: 5-2). Ismét vészkapus játékra váltott a Dunaferr. Rosszul tette, Dróth szerzett labdát és emelt messziről az üresen hagyott kapuba. Gálázott a Haladás, szétesőfélben volt a Dunaújváros. Nagyon nem működött a vendégek öt a négy elleni játéka, ezt Vas is üreskapus góllal büntette (38. perc: 7-2).

A Haladás parádés játékkal rukkolt elő, elsöpörte ellenfelét a rangadón.

forrás: vaol.hu – Tóth Gábor

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top