Igazi rangadót láthattunk pünkösdhétfőn a Haladás Sportkomplexumban. Ahogy az előző mérkőzésekhez hasonlóan, úgy itt sem volt meglepő a drámai végjáték. A döntő sorozatának negyedik összecsapásán küzdelmes csatában, büntetőkkel tudtunk végül felülkerekedni a Berettyó csapata ellen.

A döntő sorozatot ellenfelünk az alapszakaszban elért jobb helyezése alapján hazai pályán kezdhette meg.  Az első fordulót Berettyóújfaluban az ellenfelünk nyerte, majd itthon 1-1-re egyenlítettük az összetett állását. A harmadik mérkőzésen ismét a hazai pálya előnyeit élvezve 6-4-re nyert a hajdu-bihari alakulat, így 2-1-es eredménnyel vártuk a hétfői küzdelmet.

Szurkolóink már órákkal a mérkőzés megkezdése előtt elfoglalták helyeiket, hogy minél jobb helyről nézhessék a csatát. Csapatunkból eltiltás miatt hiányzott Samuel Sanchez.

A mérkőzés megkezdése után, Dróth Zoltán 3. percben lőtt gólja adta meg a mérkőzés felfokozott hangulatát. Innentől nagy iramú, pörgős játék vette kezdetét. Jól szervezett játékunknak köszönhetően a Berettyó nem találta az ellenszert. Védekezésünk bravúrosan működött, kontrákból több helyzetet is ki tudunk alakítani, de a félidő végéig az eredmény nem változott, hazai vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok.

A második félidőben a Berettyó rákapcsolt, és hamar értékesített is egy találatot. A hangulat egyre jobban fokozódott, mindkét oldalról parádés támadásoknak és védekezéseknek lehettünk tanúi. Az új igazolás most is beváltotta a hozzáfűzött reményeket, „Piros Lap” hamar „odalépett” alapemberünkhöz, Milos Simichez. Az ítélet kicsit erősnek tűnt, de csapatunk feszes és koncentrált védekezéssel hárította az emberelőnyös támadásokat.  Együttesünk összeszedte a csapatfaultokat, amit egy Nagy Imre által elvégzett kisbüntető követett.  Alasztics a büntetőt remekül védte, de a kipattanó visszapattant Nagyhoz, aki másodikra már nem vétette el a lövést.

Szurkolóink egyre szenvedélyesebb szurkolásától feltüzelve 14 másodperccel a vége előtt csodát tettünk és a vészkapus megoldással, Vidák fantasztikus sarkazásával kiegyenlítettünk. Jöhetett a kétszer ötperces hosszabbítás! A Berettyó is kimerítette a faultok lehetőségét, így következett a jogos büntető, amit Dróth magabiztosan a kapuba vágott. Nem tudtuk azonban sokáig tartani az előnyünket, mert Klyschilant második sárgája után szintén kiállításra szólították fel a játékvezetők. A megtizedelt csapatunk hősiesen küzdött, de ezt az emberhátrányt már nem tudta kivédekezni, egyenlített a Berettyó.                                                                                                                                                                  

Mivel a hosszabbítás sem hozott döntést, így a szabályoknak megfelelően büntetőpárbajra került sor. Sásdi váltotta az egész meccsen szenzációsan védő Alaszticsot, míg a büntetőket Michel, Dróth, és Vas lőtte. Az első ellenfél által kihagyott büntető újabb lelki töltetet adott a már erejük végén járó hőseinknek, mindhárom játékosunk betalált, így 3-2-es arányban megnyertük a csatát, ami a körülményeket tekintve szinte lehetetlennek tűnt. Az egész csarnokot átjáró hitnek és erőnek köszönhetően továbbra is versenyben vagyunk a bajnoki címért.

Csütörtökön a sorozat utolsó mérkőzésén az eddig összegyűjtött eltiltások miatt a kezdőben eddig kevesebb szerepet kapó fiataljainkra vár a kőkemény csupa nagybetűs, FELADAT, feltenni arra a bizonyos I betűre a pontot, és elhozni Szombathelyre a bajnoki kupát. Mivel idegenben játsszunk, így a realisták szerint a feladat szinte lehetetlen küldetés, de ahogy szokás mondani, a lehetetlen nem tény, csak egy vélemény! 

Ezúton is szeretnénk megköszönni a szurkolóinknak, hogy hétfőn ilyen őrületes hangulatot varázsoltak és ilyen hihetetlen erőt adtak fiainknak a jelenlétükkel, a buzdításukkal! Hétfőn a zöld szív együtt dobbant!

 

Kútház Haladás VSE – MVFC Berettyójfalu 3-3 (1-0, 2-2) – büntetőkkel 3-2

Szombathely, 450 néző, NB I-es futsalmérkőzés, bajnoki döntő, negyedik találkozó, vezette: Farkas B., Futó T. (Kovács G.).

HVSE: Alasztics – Simic, Pocaia, Dróth, Vas. Csere: Gyimesi, Sásdi (kapusok), Michel, Hajmási, Horváth P., Sipos G., Gerencsér, Péter, Vidák. Edző: Sziffer András.

 

Berettyóújfalu: Tihanyi – Nagy, Rábl, Amílcar, Sergio. Csere: László (kapus), Francisco, Sipos, Szabó, Gál, Harmati, Trencsényi, Takács, Rafael. Edző: Mullor Cabrera Sergio.

Gól: Dróth 2 (3., 43.), Vidák (40.), ill. ill. Gál (22.), Nagy I. (37.), Amílcar (46.)

Kiállítva: Simic (34.), Pocaiai (44.)

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top