Bajnoki címvédő együttesünk 3–1-es győzelmet aratott az SG Kecskemét Futsal ellen a Messzi István Sportcsarnokban. Az első félidőben riválisunk szerezte meg a vezetést, azonban Vas Ádám előbb egyenlített, majd a második játékrészben megfordította az állást, a végeredmény pedig Luiggi Longo góljával alakult ki.

Az alapszakasz féltávjánál tartó bajnokságban igazi rangadó várt élvonalbeli futsalcsapatunkra, hétfő este a hazai pályán veretlen Kecskemét gárdája ellen következett a visszavágó, a hírös városiak ellen 4–4-es döntetlent játszottunk a Haladás Sportcsarnokban a szezon nyitányán. Ráadásul a két együttes egyaránt 23 egységgel állt a tabellán a párharcot megelőzően, így bátran kijelenthetjük, hogy „hatpontos” találkozó elé néztünk.

Elszántan vetettük bele magunkat a mérkőzésbe: az alaphangot Hajmási Milán lökete adta meg, majd másodpercekkel később csapatkapitányunknak, Dróth Zoltánnak kellett hatalmasat mentenie saját kapuja előtt. Remek iramot diktáltak a felek, párharcokból sem volt hiány, és ahogy telt az idő, egyre inkább áttevődött a játék a hazaiak térfelére.

Rigó kapusnak többször is nagy bravúrt kellett bemutatnia, nagyon érett a vezető találatunk. Ami nálunk csak érett, az a másik oldalon meg is valósult: a 7. percben villámgyorsan értek oda kapunk elé a feketemezesek, Hadnagy István pedig sikeresen fejezte be a kontrát, megszerezve ezzel a vezetést csapatának (1-0).

A bekapott gól után sem tört meg lendületünk, szinte minden támadást lövéssel fejeztünk be, figyelmünk viszont nem lankadhatott, ugyanis mindeközben veszélyes hazai ellentámadásokkal kellett szembenéznünk.

Szűk hét perccel az első játékrész vége előtt időt kértek a házigazdák, azonban a megbeszélés után mi örülhettünk az egalizálásnak, Vas Ádám vette be a kecskeméti kaput (1-1).

A folytatásban sem vettünk vissza, bő négy minutum volt vissza a félidőből, amikor Juanra Calvo is az időkérés mellett döntött, ezt követően Hajmási Milán került ziccerbe, Rigó László azonban védeni tudott.

A szünetig már nem változott az eredmény, döntetlen állással vonultunk pihenőre.

Hogy csak a három pont volt elfogadható számunkra, azt a fordulás után is bizonyítottuk, nagyon bekezdtünk a második etapban, a helyzetek sorát Vatamaniuc-Bartha Dávid nyitotta.

Nagyon masszív, szigorúan védekező Kecskemétet kellett megtörnünk, próbálkoztunk is távoli lövésekkel, de a hírös városiak hálóőre remek napot fogott ki.

Alasztics Marcell sem tétlenkedett, ám ő egy megiramodás után ellenfelünk térfelének közepén tűnt fel, majd lőtt kapura, nem sokkal tévesztett célt. Élénk küzdelem folyt a pályán, előbb Mánya Szabolcs lökete után alakult ki helyzet, majd az ellenakcióból mi is nagyon közel jártunk a gólszerzéshez.

A 27. percben aztán már nem csak közel jártunk hozzá, de Dróth Zoltán lövése után Vas Ádám elé került a kipattanó, aki megszerezte csapatunk és saját maga második találatát is (1-2).

Válogatott játékosunk egy minutummal később aztán az előkészítő szerepében jeleskedett, Luiggi Longót szolgálta ki, brazil légiósunk pedig 1–3-ra módosította az összecsapás állását.

Komoly helyzetekben ezek után sem szenvedtek hiányt a szurkolók, Luiggi Longo ballábas lövésére Mánya Szabolcs felelt egy sistergős kapufával, majd 4 perccel a vége előtt öt a négy elleni játékra álltak át az alföldiek, mindent egy lapra feltéve támadtak.

60 másodperccel a lefújást megelőzően pedig még időkéréssel is igyekeztek eredményessé tenni emberfölényes játékukat, azonban a mieink hősies és fegyelmezett védekezéssel útjukat állták próbálkozásaiknak, ennek pedig 3–1-es győzelem és értékes három pont lett a jutalma.

Együttesünkre négy nap múlva már újabb mérkőzés vár, december 2-án, pénteken 18 óra 30 perces kezdettel a listavezető Veszprém Futsalt fogadjuk a Haladás Sportcsarnokban.

Juanra Calvo vezetőedző: „Nagyon örülök, mert a Kecskemét otthonából kevés csapat távozhat 3 ponttal. Remekül játszottunk, végig domináltunk, jól támadtunk és rengeteg helyzetet alakítottunk ki. Mindemelett nagyszerűen védekeztünk, és 1–0-ról megfordítottuk és megnyertük a mérkőzést”

FÉRFI FUTSAL NB I. 12. FORDULÓ

SG KECSKEMÉT FUTSAL - HALADÁS VSE 1-3 (1-1)

Kecskemét: Rigó László - Bencsik Roland, Darko Ristic, Mánya Szabolcs, Hadnagy István, Nyerges András, Bíró Attila, Kajtár Mátyás, Öreglaki Norbert, Sánta János, Szabó Hunor

Edző: Soltész Levente

Haladás: Alasztics Marcell - Kovács Máté, Hajmási Milán, Dróth Zoltán, Arnon Santos Cassemiro, Gyimesi Máté, Szalmás Zoltán, Luiggi Longo, Knizs Olivér, Sipos Gergő, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Fehér Dániel, Vas Ádám, Rutai Balázs

Edző: Juan Ramón Calvo Rodríguez

Gólszerzők: Hadnagy István (7’), ill. Vas Ádám 2 (13’, 27’), Luiggi Longo (28’)

Sárga lapok: Bencsik Roland (13’), Soltész Levente (17’), Bíró Attila (28’), ill. Hajmási Milán (32’)

Fotó: Sólya Eliza