Péntek délután ismét megmérkőzött élvonalbeli futsalcsapatunk az SG Kecskemét Futsal gárdájával, a jó iramú felkészülési találkozó 4–4-es döntetlennel zárult. Fehér Dániel és Hajmási Milán egyszer volt eredményes, Dróth Zoltán csapatkapitányunk duplázott.

Két nap leforgása alatt második felkészülési mérkőzése várt élvonalbeli futsalcsapatunkra, a Kecskemét ellen repetáztunk. A szerdai találkozón gólzáporos, 7–3-as győzelmet arattunk a Haladás Sportcsarnokban. Kovács Máté ezúttal a lelátóról figyelte az eseményeket, ott volt viszont a keretben legfrissebb igazolásunk, a brazil Arnon Santos Cassemiro.

A mieink piros-fehér szerelésben léptek pályára, a kapuban Homlok Levente kezdett. Már az első pillanatokban látszott, hogy egy sokkal harapósabb, szívósabb Kecskeméttel lesz dolgunk, mint az első párharcon, feltolták védekezésüket, Hadnagy István révén pedig már az 1. percben megszerezték a vezetést (0-1). Mi sem tétlenkedtünk, felvettük a kesztyűt, és Nagy Kevin, valamint Knizs Olivér egyaránt közel jártak az egyenlítéshez.

Egy pillanatra sem volt megállás, egymást követték a nagyobbnál nagyobb mentések, Homlok Leventén kívül Arnon és Fehér Dániel is kecskeméti gólt akadályozott meg. A mieink rendkívül sok labda nélküli mozgással, türelmesen játszottak, melynek a 6. minutumban meg is lett az eredménye: Vas Ádám centerezésére érkezett Fehér Dániel, aki 1–1-re módosította az állást.

Lüktetett a találkozó, előbb Henrique Diniz révén fordíthattunk volna, majd Nagy Kevin próbálkozását védte bravúrral Rigó László. A 13. percben aztán közvetett szabadrúgáshoz jutottak a kékmezesek, akik időt kértek, majd a figura megbeszélése után Biró Attila révén kihasználták a lehetőséget, és ismét lépéselőnybe kerültek (1-2).

A folytatásban Homlok Levente remeklése következett, ifjú hálóőrünk egymás után mutatta be a bravúrokat. A 18. percben viszont már ő sem tudott segíteni, egy sarokrúgást követően Boznánszky Gábor volt eredményes, 1-3 állt az eredményjelzőn.

A bekapott gól után időt kértünk, majd öt a négy elleni játékra álltunk át. A játékrész hátralévő idejében nagy erőket mozgósítottunk annak érdekében, hogy faragjunk hátrányunkból, betalálni azonban nem sikerült, így az eredmény már nem változott a szünetig, két góllal vezettek az alföldiek.

A második felvonásban Homlok Levente helyére Gyimesi Máté érkezett, Dróth Zoltán pedig hatalmas gólt ragasztott a bal felső sarokba a 22. percben, 2–3-ra módosítva ezzel az állást. Csapatkapitányunk aztán szinte rögtön ezután a kapufát is eltalálta, ellentmondást nem tűrően mentünk előre az egyenlítésért.

A vendégek egy-egy kontrából tudtak csak veszélyesek lenni ebben a periódusban, így némileg váratlanul jött a 24. minutumban Darko Ristic fejese, amivel visszaállt a kétgólos differencia (2–4). Nem estünk kétségbe, próbáltuk a saját játékunkat játszani, Luiggi Longo rengeteg egy az egy elleni párharcot vállalt fel, ezekből veszélyeztetni is tudtunk.

Rigó és Gyimesi is stabilan állt a lábán, majd igazi tűzijáték alakult ki a vendégkapu előtt, Henrique Diniz két parádés lövése is szikrázott. Óriási energiával és akarattal játszott mindkét együttes, a kecskemétiek játékában is benne volt az újabb találat, a 34. percben viszont Hajmási Milán volt az, aki egy jól eltalált átlövéssel feliratkozott a gólszerzők közé (3-4).

A találkozó utolsó szakaszához közeledve egyre több lett a szabálytalanság, a reklamálás, mindkét csapat nagyon akarta a győzelmet. A 36. percben ismét vészkapusra váltottunk, nagy nyomást helyeztünk ellenfelünk védelmére, amely végül az utolsó előtti minutumban góllá érett: egy kipattanó labda Dróth Zoltán elé került, aki nem hibázott, és beállította a 4–4-es végeredményt.

Hajtós, bajnoki mérkőzésnek is beillő összecsapást játszott egymással a két gárda, amely épp egymással találkozik majd az augusztus 15-i bajnoki nyitányon.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

HALADÁS VSE – SG KECSKEMÉT FUTSAL 4-4 (1-3)

Haladás VSE: Homlok Levente – Dávid Richárd, Dróth Zoltán, Nagy Kevin, Knizs Olivér, Szalmás Zoltán, Vas Ádám, Fehér Dániel, Henrique Diniz, Luiggi Longo, Arnon Santos Cassemiro, Gyimesi Máté, Hajmási Milán

Vezetőedző: Juan Ramón Calvo Rodríguez

Gólszerzők: Fehér Dániel (6’), Dróth Zoltán 2 (22’, 39), Hajmási Milán (34’), ill. Hadnagy István (1’), Biró Attila (13’), Boznánszky Gábor (18’), Darko Ristic (24’)