Élvonalbeli futsalcsapatunk a döntő harmadik fordulójában is legyőzte az MVFC Berettyóújfalu gárdáját, így a tavalyi idényt követően ezúttal is a bajnoki címet ünnepelhettük a telt házas Haladás Sportcsarnokban. A 3–1-es sikerünkkel végződő aranycsata harmadik felvonásán Sipos Gergő szerezte meg a vezetést, majd a második játékrészben Vas Ádám és csapatkapitányunk, Dróth Zoltán döntötte el a győzelem sorsát.

Május 26-án hazai pályán kezdtük a három győzelemig tartó bajnoki finálét az MVFC Berettyóújfalu ellen, 3–1-es sikerrel előnyt szereztünk az aranyéremért folytatott küzdelemben. Négy nappal később a hajdúságiak otthonában diadalmaskodtunk kiélezett csatában 3–2-re.

Egy lépés választott már csak el minket a címvédéstől, de tudtuk, hogy riválisunk sem feltartott kézzel lép pályára, ezúttal sem vár ránk könnyű párharc. A zsúfolásig megtelt Haladás Sportcsarnokban már jóval a találkozó előtt fantasztikus hangulat uralkodott, szurkolóink mindent megtettek, hogy belehajszolják a fiúkat a sikerbe.

A kezdő sípszó előtt sportigazgatónk, Bokor Zsolt és Pálmay Tamás szakágvezetőnk adott át egy Haladás-mezt és egy ajándékcsomagot a Horváth-családnak. Egyesületünk támogatja ötéves kislányuk, Dorka műtétjét, amely ahhoz szükséges, hogy önállóan tudjon járni. A kezdőrúgást a nyolcéves Máté végezte el, a bátor kisfiú teljes vállszélességgel áll húga mellett.  

Jól kezdtük az összecsapást, többet birtokoltuk a labdát, egy-egy villanással azonban a Berettyó is jelezte, hogy bizony jövő kedden is szeretne mérkőzést játszani. Tudásukhoz méltó iramú játékkal szolgálták ki a közönséget a felek, Dróth Zoltán a kapufát forgácsolta, közvetlenül utána pedig Mezeinek kellett hatalmas védést bemutatnia.

Az 5. percben aztán egy emberként ugrott fel a publikum, egy pazar kontra végén Henrique Diniz hozta helyzetbe Sipos Gergőt, aki nem hibázott (1-0). Lüktetett a találkozó, Alasztics Marcellnek egy életerős kapáslövést kellett hárítania, majd Dróth Zoltán emelte Hajmási Milán fejére a labdát, aki a kapufát találta el.

A Berettyóújfalu 10 minutumelteltével már négy szabálytalanságot gyűjtött össze, azonban mi sem maradtunk le: a mi nevünk mellett a 14. percben öt állt. Továbbra sem lassult a tempó, óriási küzdelem zajlott, érezhető volt a tét. A játékrész utolsó előtti percében a vendégek időt kértek, a szünet előttre még maradt egy Kártik Zsombor-lövés, ám az eredmény már nem változott, egy góllal közelebb voltunk a hőn áhított győzelemhez.

A finálé szünetében egyesületünk U11-es kis futsalosai játszottak bemutatómérkőzést, a korosztály létszáma az idén első alkalommal megrendezett Haladás Futsal Kupát követően megduplázódott, és most hatalmas boldogsággal mutatták be tudásukat.

Tapsvihar közepette érkeztek vissza a pályára a csapatok, kezdetét vette a második félidő. A hajdúságiak egy fokozattal feljebb kapcsoltak, veszélyesebben játszottak, mint az első etapban, a kezdeti rohamok után azonban már ismét mi kontrolláltuk a mérkőzést. Kovács Máté ezt egy jó lövéssel is jelezte, majd a feketemezesek jutottak szabadrúgáshoz igencsak veszélyes helyről.

Nehéz pillanatokat éltünk át, ráadásul nem sokkal később a kapufa segített ki minket. Az elszalasztott vendéglehetőségeket aztán a 33. percben megbüntettük, Vas Ádám egy kipattanót lőtt kíméletlenül a kapuba (2-0).

Trencsényi Jánosnak reagálnia kellett, meg is tette ezt, majd vészkapus szerkezetre váltott együttese, amely előbb egy kapufával jelezte, hogy még nem adta fel, a 34. percben pedig Rafinha révén szépítettek (2-1). A gól után Juanra Calvo kért időt, majd a Mezei Vill elérte az öt szabálytalanságot, öt perc volt hátra az összecsapásból.

Dróth Zoltán és a kapufa csatáját utóbbi nyerte, majd rögtön a következő támadásnál az utolsó pillanatban tudtunk közbeavatkozni, megakadályozva ezzel a vendégek egalizálását. A hajrában ismét az öt a négyes játékot alkalmazta az MVFC, a mieink azonban extázisban védekeztek: Luiggi Longo káprázatos helyzetfelismeréssel tolta lábát a labda elé, majd Alasztics hárított bravúrosan.

A 39. minutumban aztán a hatodik berettyói szabálytalanság után Dróth Zoltán könyörtelenül értékesítette a kisbüntetőt (3-1). Az utolsó 60 másodpercet állva tapsolták végig szurkolóink, végül 3–1-es győzelmünket és bajnoki címünket ünnepelhettük.

Igazi fieszta vette kezdetét, az érmek, valamint a serleg átadása után játékosaink együtt ünnepeltek szurkolóinkkal, akik az egész szezon során hatodik játékosként segítették a csapatot, oroszlánrészt vállalva a címvédésünkben, amellyel a Bajnokok Ligája szereplést ismét kiharcoltuk!

Juanra Calvo vezetőedző: „Fantasztikus, amit véghez vittünk a szezonban, meg tudtuk nyerni az alapszakaszt, majd a rájátszásban is az élen végeztünk. Tudtuk, hogy a döntő más lesz, de mindent beleadtunk, és sikerült százszázalékos mérleggel nyernünk. A Magyar Kupa után a bajnoki cím is a miénk, ez egy egészen extra teljesítmény, mint ahogy a csodálatos szurkolóinké is, akiknek köszönünk mindent”

FÉRFI FUTSAL NB I. BAJNOKI DÖNTŐ 3. FORDULÓ

HALADÁS VSE - MVFC BERETTYÓÚJFALU 3-1 (1-0)

HALADÁS VSE: Alasztics Marcell - Hajmási Milán, Dróth Zoltán, Dávid Richárd, Vas Ádám, Gyimesi Máté, Homlok Levente, Kovács Máté, Szalmás Zoltán, Luiggi Longo, Sipos Gergő, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Gerencsér Antal, Henrique Diniz

Edző: Juan Ramón Calvo Rodríguez

MVFC BERETTYÓÚJFALU: Mezei Dávid - Nagy Imre, Rábl János, Kártik Zsombor, Takács Zoltán, Sándor Máté, Tóth Attila, Rézműves Tibor, Szabó Péter, Gál István, Szatmári Ákos, Nagy Dániel, Rafinha, Matheus

Edző: Trencsényi János

Gólszerzők: Sipos Gergő (5’)., Vas Ádám (33’), Dróth Zoltán (39’)., ill. Rafinha (34’)

Sárga lapok: Henrique Diniz (25’), Alasztics Marcell (33’), ill. Rábl János 29.