NB II.-es futsalcsapatunk erősen tartalékosan utazott a Magyar Futsal Akadémia otthonába, ahol 6­–2-es vereséget szenvedett. Szépítő találatainkat emberfölényes játékból Dobos Dávid, és élvonalbeli hálóőrünk, Gyimesi Máté szerezték.

Másodosztályú futsalosaink hat mezőnyjátékossal léptek pályára a bajnokesélyes Magyar Futsal Akadémia gárdája ellen a nyugati csoport felső-házának 7. fordulójában.

Sziffer András vezetőedző: „Erősen tartalékosan és hiányosan léptünk pályára a bajnokesélyes otthonában. Tudtuk, hogy nehéz lesz, hiszen az ellenfél az első osztályba vágyik, amiért mindent meg is fog tenni. Nagy nyomás alá helyeztek minket az első perctől, támadásban hozták azt a sokmozgásos játékukat, amivel nem véletlenül vezetik a bajnokságot. Ezúttal is eredményesen játszották, hiszen többször is hibára kényszerítettek bennünket, ebből pedig megnyugtató előnyre tettek szert az első félidőben (3-0). A második játékrész elején két gyors találattal köszönt be az Akadémia csapata (5-0), de a nagyarányú hátrány ellenére sem játszottunk alárendelt szerepet. Sőt, a félidő közepén két szép emberfölényes szituációból szépíteni is tudtunk: először Dobos Dávid, majd Gyimesi Máté lőtt nagy gólt. A folytatásban mindkét kapu előtt adódott lehetőség, mi kihagytuk azokat, viszont az fővárosiak nem, a lefújás előtt nem sokkal egy, a kapusról visszapattanó labdából újra eredményesek voltak, ezzel beállítva a mérkőzés végeredményét (6-2).  A vereség ellenére gratulálok a játékosoknak, mert hat mezőnyjátékossal is végig maximális erőbedobásra kényszerítettük a bajnoki címért küzdő Futsal Akadémiát, akik megérdemelten tartották otthon a számukra létfontosságú három pontot. Pénteken jön a második UTE, akik ellen, ha kiegészülünk van esélyünk a javításra, akár a győzelemre is”

A felső-házi rájátszás 8. fordulójában május 20-án, 19 óra 30 perckor az UTE együttesét fogadjuk a Haladás Sportkomplexumban.

FÉRFI FUTSAL NB II. NYUGATI CSOPORT FELSŐ-HÁZ 7. FORDULÓ

MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA – HALADÁS VSE II. 6-2 (3-0)

MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA: Boldizsár Márk – Lőrincz Máté, Módly Márk, Módly Dominik, Tarpai Gyula, Madarász Viktor, Simon Ádám, Dávid Tamás, Vas Gergely, Szabó Dávid, Csordás Márton, Bokor Gergő, Fábián Tamás, Hunyadi Mátyás

Vezetőedző: Tóth Szabolcs

HALADÁS VSE II.: Gyimesi Máté – Kárász Noel, Dobos Dávid, Sodics Ádám, Vidák Balázs, Soronics Gergő, Kovács Máté, Horváth Zénó,

Vezetőedző: Sziffer András

Gólszerzők: Lőrincz Máté (4’), Módly Márk (15’), Simon Ádám (17’), Tarpai Gyula (23’), Dávid Tamás (24’), Módly Dominik (40’), ill. Dobos Dávid (31’), Gyimesi Máté (31’)

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top