Az ELTE-BEAC 10:1 arányú legyőzését követően az Aramis SE ellen sem fukarkodtak a gólokkal Juanra Calvo tanítványai. Ennek köszönhetően a budaörsi együttes 11:2-es vereséggel távozhatott a Haladás Sportkomplexumából.

Legutóbb a Magyar Kupában lépett pályára futsal csapatunk és címvédőként fölényes győzelmet aratott a fővárosi egyetemisták otthonában. Ezt követően mindenki azt várta, hogy az Aramis ellen is gólfesztivált rendeznek a mieink, ám a bajnokság 7. fordulójában lejátszott derbi 9. percében komoly meglepetésre a budaörsiek vezettek 2:1-re. Ezt követően azonban elkapta a fonalat Juanra mester legénysége és előbb „postafordultával” egyenlített, majd hamarosan a vezetést is átvette. Az első félidő hajrájában pedig kinyílott a gólcsap, így a szünetben már 7:2-es Hali-előny állt az eredményjelzőn.

 

Térfélcserét követően is egyértelműen a mieink diktálták a tempót és újabb négy találatot szerezve fölényessé tették győzelmüket. A 11:2-es sikernek köszönhetően a csapatunk visszaállt a tabella első helyére és listavezetőként várhatja az október 30-i, Újpest elleni hazai bajnokiját.

 

Juanra Calvo vezetőedző: - Kicsit nehezen indult a mérkőzés, de végül ismét jó játékot nyújtva nyertünk. Örülök, hogy sok gólt szereztünk, így sikerült kiszolgálnunk a szurkolóinkat. Nagyon elégedett vagyok a srácok utóbbi időben nyújtott teljesítményével. Szinte az egész keret jó formában van, így kellemes gondot jelent a számomra, hogy mikor kit küldjek pályára. Minden edző ilyen „problémáról” álmodik.

Haladás VSE-Aramis SE 11:2 (7:2)

Gólszerzők: Gerencsér Antal 2 (4., 36.), Dróth Zoltán 2 (18., 20.), Dávid Richárd (9.), Milos Simic (11.), Darrieer (13.), Sipos Gergő (16.), Vidák Balázs (27.), Hajmási Milán (32.), Papp Zsombor (37.)