Csupán a 11-esekkel győzött a megyei I. osztályban szereplő Rum a Zanati KSE-Haladás VSE ellen lejátszott labdarúgó Magyar Kupa mérkőzésen. A mieink a játék képe alapján egyértelműen továbbjutási esélyt szalasztottak el.

Parádés első 20 percet produkált Szenczi Imre legénysége. Fiataljaink futószalagon dolgozták ki a ziccereket, melyek közül egyet Perger révén gólra is tudtak váltani. Lényegében ebben a periódusban akár a továbbjutás is eldőlhetett volna. A rumiak csupán pontrúgásaik után jelentettek némi veszélyt a kapunkra.

Az 1:0-ás vezetésünkről kezdődő második félidőben is sok lehetőséget puskáztunk el. Két alkalommal is csak a kapufa mentette meg a vendégeket a góltól. Egy labdavesztés után azonban egyenlítettek a rumiak, így 11-esek döntöttek a továbbjutásról. Ebben némi szerencsével a látogatók nyertek, így ők várhatják a Magyar Kupa Vas megyei selejtezőjének következő körét.

- Az előző meccsünkről azt mondtam, hogy nézhetetlen volt. Ezúttal viszont egy jóval jobb mérkőzést játszottunk, melynek az első húsz perce kifejezetten élvezetesre sikeredett. Sajnos hiába domináltunk egész végig a mérkőzésen, a rutintalanságunk miatt búcsúznunk kellett. A Rumnak sok sikert kívánok a folytatásra, a mieink teljesítménye előtt pedig megemelem a kalapomat – értékelte a találkozót Szenczi Imre vezetőedző, aki bízik abban, hogy a megyei II. osztály rajtjáig tovább tudják javítani a játékukat.

Zanati KSE-Haladás VSE - Rum KSC 1:1 (1:0)

ZKSE-HVSE: Kántor Gy. – Németh E., Janek D. (Bódi B.), Kossuth D., Gyurácz D. – Varga Cs., Perger D., Maráczi I. (Horváth G.) – Németh G. (Edelényi B.), Tamás B., Szenczi B. Vezetőedző: Szenczi Imre 

Gólszerző: Perger D. (9.) illetve Pásti (50.)

Fotó: VAOL.HU