Utánpótláskorú labdarúgóink egy kivételével minden mérkőzésükön győzelmet arattak az elmúlt játéknapokon. U17-eseink városi derbin arattak sikert, U16-osaink pedig a tabellán mögöttük álló Sopron csapatát múlták felül.

U17

2022. október 29., szombat 10:00

MLSZ Regionális U-17 Kiemelt Nyugat 9. forduló

SZOMBATHELYI HALADÁS VSE – Király SE 3-1 (3-0)

SZOMBATHELYI HALADÁS VSE: Bíró Dávid – Bakucz Bende (Horváth Márk 77’), Tompek Levente (Radványi Gergő 88’), Hende Máté, Koósz Raul, Radványi Csongor (Körmendy Zétény 68’), Bíró Ákos, Vígh Botond, Wágner Áron, Árvay Dávid (Büki Milán 68’), Kismarosi Gergő, Kovács Lőrinc

Edzők: Tóth Péter és Szenczi Bence

Gólszerzőink: Bíró Ákos (7’), Vígh Botond (30’), Radványi Csongor (41’)

„Az első félidőben teljes mértékben a mi akaratunk érvényesült, sok szép helyzetet tudtunk kialakítani, melyekből végül háromgólos előnnyel fejeztük be a játékrészt. A megnyugtató vezetés tudatában a szünet után ott kellett volna folytatnunk, ahol abbahagytuk, de a vendégcsapat feljebb tolta a védekezését, mi pedig erre nem reagáltunk. A mozgások hiányában csak az ívelések játszottak többnyire szerepet, de ennek ellenére sem forgott veszélyben a kapunk, egy-egy mozgás és kommunikációs hiba miatt akadt lehetősége a Királynak. A második félidei gyengébb teljesítmény ellenére sem forgott veszélyben a három pont sorsa, gratulálok a CSAPATNAK! Hajrá, Hali! dicsérte övéit Tóth Péter és Szenczi Bence

 

U16

2022. október 29., szombat 12:00

MLSZ Regionális U16 Kiemelt Nyugat 9. forduló

SC Sopron – SZOMBATHELYI HALADÁS VSE 0-1 (0-1)

SZOMBATHELYI HALADÁS VSE: Tóth Péter – Horváth Márton (Lajos Dávid 57’), Simon Mátyás (Zugonics Mátyás 76’), Hári Kevin, Horváth Marcell, Macoun Bence, Pál Levente, Tóth-Szatmári Zétény, Fekete Iván, Győre Noel, Házi Marcell

Edzők: Petrovics Balázs

Gólszerzőnk: Horváth Márton (10’)

„A tabellán közvetlen, harmadik helyen álló Sopron vendégeként várt ránk a párharc. A mérkőzést végig kézben tartva hoztuk el a három pontot. Az első félidőben a hátul megjáratott labdát a megfelelő labdanélküli mozgásoknak köszönhetően fel tudtuk juttatni a középső, illetve támadózónába. Ezekből a támadásokból volt lehetőség helyzetekig eljutni, a tizenhatos előtt viszont hiányzott az a jó döntés, vagy jó passz, ami a gólhoz kellett volna. Egy oldalszabadrúgás után a lövés megcsúszott a sáros talajon, amely kipattant az ellenfél kapusáról, erre a labdára mi érkeztünk gyorsabban, és gólra váltottuk. A második játékrészben a pálya középső harmadában folyt a játék, a mély talaj sokat kivett mindkét csapatból. Lehetőségek voltak mindkét együttes előtt, de kapuba találni már nem sikerült. Gratulálok a srácoknak! Hajrá Hali! összegzett Petrovics Balázs

 

U15

2022. október 29., szombat 11:00

MLSZ Regionális U15 Kiemelt Nyugat 9. forduló

Komárom VSE – SZOMBATHELYI HALADÁS VSE 2-0 (2-0)

SZOMBATHELYI HALADÁS VSE: Dihen Levente – Horváth Áron, Kránitz Balázs, Öhlhorn Csongor, Spanyó Álmos (Kápolnási Botond 41’), Tóth Kornél, Halmosi Roland, Németh Nándor (Erdélyi Lorenzó 41’), Neczpál Milán (Víg-Tamás Csanád 41’), Andor Áron, Hujber Dominik (Horváth Benjamin 64’), Andor Olivér, Tabányi Attila, Takács Máté

Edzők: Iszak Gábor, Somfalvi Péter

Nagyon gyenge első félidőt produkáltunk, az agilis ellenfélnek köszönhetően játékunkat nem tudtuk felépíteni, az előző napon gyakoroltakból semmit sem kaptunk vissza. Rengeteg eladott labda, folyamatos játék nem alakult ki, ebből kifolyólag támadást is keveset tudtunk vezetni, védekezésben elkövetett hibáinkat viszont az ellenfél kétszer is kihasználta. Szünet után a cseréknek köszönhetően fölénybe kerültünk, bár ebben az időszakban sem játszottunk jól, de már több helyzetünk volt, 11-est és ziccereket is hibáztunk, de gólt a mai napon nem tudtunk szerezni. Több tanulsága is van a mérkőzésnek, talán mindannyian könnyebb találkozóra számítottunk, mentálisan nem készültünk fel rendesen. A játékunk minősége sem fejlődik az elvárható ütemben, ezek okát kell megtalálnunk, és dolgoznunk a kijavításán. Hajrá, Hali!– fogalmazott Iszak Gábor és Somfalvi Péter

 

U13

2022. október 29., szombat 12:00

MLSZ Regionális U13 Nyugat 7. forduló

SZOMBATHELYI HALADÁS VSE – FC NAGYKANIZSA 4-0 (0-0)

SZOMBATHELYI HALADÁS VSE: Vass Milán – Horváth-Sipőcz Barnabás, Károlyi Levente, Szekér Bence, Churchwald Sámuel (Dinnyés Dominik 1’), Horváth Milán, Németh Csongor, Horváth Ágoston, Hende Mátyás, Horváth Benedek, Horváth-Wagner Péter, Papp Áron

Edző: Nagy Sándor

Gólszerzőnk: Hende Mátyás 2 (7’, 12’) Dinnyés Dominik 2 (12’, 17’)

Sok hibával, siettetve a támadásokat kezdtük a mérkőzést. Ellenfelünk jól megszervezte védekezését.  Nem vettük fel megfelelően a pozíciókat, nem volt jó a támogatójátékunk, és középen erőltettük a támadásokat. Szünetben megbeszéltük a hibákat, türelmesen járattuk a labdát, nem fociztunk első szándékból, ennek meglett az eredménye. Széleken folyamatosan mögéjük kerültünk. Az első gól után megnyugodtunk, és sorra alakítottuk ki a helyzeteket, amiből még hármat értékesítettünk. Gratulálok csapatomnak az eredményhez, és a mutatott játékhoz. Hajrá, Hali!” – számolt be röviden Nagy Sándor

 

U12

2022. október 29., szombat 12:00

MLSZ Regionális U12 Nyugat 7. forduló

SZOMBATHELYI HALADÁS VSE – FC NAGYKANIZSA 3-2 (0-0)

SZOMBATHELYI HALADÁS VSE: Major András – Kovács Medárd, Desics Botond, Szijjártó Levente, Farkas Gábor, Jankó Bulcsú, Pungor Bence, Simon Márton, Korn Dominik, Busai Balázs, Barczi Csanád, Horváth-Szabados Olivér, Nyári Ármin, Geröly Huba

Edzők: Péter Ábrahám, Baumgartner Bálint

Gólszerzőink: Farkas Gábor 2 (33’, 78’), Jankó Bulcsú (37’)

Jól kezdtük a mérkőzést, minőségi támogatójátékot mutattunk be labda nélkül, lehetőségeink is adódtak a kapu előtt, vezetést mégis a vendégcsapat szerzett. Nem estek kétségbe a srácok, folytatták a megbeszélteket és tanultakat, bátran fociztak, ennek meg is lett az eredménye, egy szép mélységi beindulás, illetve egy bombagól után a vezetést is megszereztük. Mindezek után is törekedtünk a saját játékunkat játszani, bár itt már kevesebb volt az igazán minőségi mozgás, viszont, ha volt ilyen, bontani tudtunk, sőt szemben is álltunk az üres kapuval, ám azt a ziccert kihagytuk. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az ellenfél egy szöglet után kiegyenlített, ám ezek után is mi birtokoltuk a labdát, vezettük a támadásokat, amelyekből egyet, egy átlövés után értékesítettünk, ezzel pedig megnyertük a mérkőzést. Még nagyobb öröm számomra, hogy ismét 2, 2012-ben született gyerek is szerepelt a mai találkozón, akik szintén rendkívül ügyesen, bátran fociztak, és tették hozzák a magukét a mérkőzéshez. Dicséret illeti a srácokat, gratulálok nekik!!”­– összegezte a mérkőzés eseményeit Baumgartner Bálint