Felnőtt labdarúgóink sorozatban tizenegyedik sikerüket aratták a Büki TK otthonában, 7–0-s győzelemmel gyűjtötték be a Megyei I. osztályú bajnokságban a három pontot. Pap Márton duplázott, valamint Szenczi Bence, Varga Csaba, Tóth Márton és Tóth Bence is eredményes volt a hazaiak öngólja mellett. U19-eseink is éppen 7–0-ra diadalmaskodtak vendéglátóink felett, Kiss Zoltán mesterhármast jegyzett, Stefanich Gábor kétszer talált be, de Varga Iván és Németh Marcell is feliratkozott a góllövőlistára.

Felnőtt labdarúgóink a sereghajtó Büki TK vendégeként léptek pályára a Megyei I. osztályú bajnokság 12. fordulójában.

„Az első tíz percben hét ziccert számoltam össze, melyek mindegyikét elrontottuk, csak a félidő közepén jött az első találatunk. Jó mentalitással, óriási elánnal kezdtünk, de a kihagyott helyzetek elbizonytalanították a fiúkat, ezért nagyon szűk vezetéssel mehettünk csak a szünetre. A második játékrészben minimálisan javítottunk a helyzetkihasználásunkon, de a 30 százalékot ekkor sem léptük túl. Rúgtunk öt kapufát, kihagytunk számtalan lehetőséget, ezért nem lehetek teljesen elégedett a csapat eredményességével. Természetesen a győzelmünk nem forgott kockán, de ha az első etapban nagyobb előnyt szerzünk, akkor ma túlszárnyalhattuk volna az eddigi legtöbb gólos győzelmünket. Sebaj, megyünk tovább! Maradt még három forduló az őszi idényből” – értékelt a mérkőzést követően Szenczi Imre

A következő fordulóban a Vasi Bádogos Kft Táplán SE csapatát fogadjuk a Haladás Sportkomplexumban november 5-én 18 órakor.

VAS MEGYEI I. OSZTÁLY 12. FORDULÓ

2022. október 29., szombat 14:00 – Sportcentrum Bük

Büki TK – Haladás VSE-Zanati SE 0-7 (0-2)

Büki TK: Viczmándi Ervin – Fehér Ervin, Tóth Bence, Kostyál Botond, Bősze Barnabás, Vamper Dávid (Kiss Bence 74’), Nagy Martin, Szabó Attila, Kocsis Imre, Somlai Roland, Kovács Ádám

Vezetőedző: Komjáthy János

Haladás VSE-Zanati SE: Horváth Bendegúz (Molnár Tamás 82’) – Buzás László, Kovács Bálint, Pap Márton, Szenczi Bence (Németh Gábor 82’), Tóth Márton, Péter Ábrahám, Szőts Máté (Zugonics Máté 74’), Varga Csaba, Sály Péter (Tóth Bence 46’), Ferencz Zoltán (Simon Levente 74’), Pataki Botond, Baumgartner Bálint

Vezetőedző: Szenczi Imre

Gólszerzők: Szenczi Bence (24’), Varga Csaba (40’), Tóth Márton (51’), Pap Márton 2 (71’, 80’), Szabó Attila (76’ – ÖG), Tóth Bence (81’)

Sárga lap: Szabó Attila (65’)

 

U19-es csapatunk háromgólos vereséget szenvedett a szentgotthárdi korosztályos együttestől.

VAS MEGYEI I. OSZTÁLY 12. FORDULÓ

2022. október 29., szombat 12:00 – Sportcentrum Bük

Büki TK – Haladás VSE-Zanati SE 0-7 (0-3)

Haladás VSE-Zanati SE: Pereznyák Ádám – Cser Rudolf (Németh Marcell 60’), Markó Csanád, Varga Iván (Somogyi Dániel 46’), Hosszu András (Malomsoki Milán 46’), Sátori András, Takács Dániel, Kiss Zoltán, Stefanich Gábor, Baán Máté, Böndicz Máté (Kiss Patrik 60’),

Vezetőedző: Márkus Gábor

Gólszerzőnk: Stefanich Gábor 2 (25’, 43’), Varga Iván (29’), Kiss Zoltán 3 (63’, 69’, 88’), Németh Marcell (90’)

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top