Felnőtt labdarúgóink Németh Gábor és Tóth Márton első félidei találatával 2–0-ra múlták felül az újonc Szarvaskend együttesét. U19-es fiataljaink szintén 2–0-s győzelemmel szaporították pontjaik számát, ezzel pedig ismét a tabella első helyére ugrottak Márkus Gábor tanítványai.

A Szarvaskend együttese látogatott Megyei I. osztályú labdarúgóinkhoz a Kondics úti pályára a bajnokság 9. fordulójában. A találkozó 78. percében Pap Mártont piros lappal kiállították, így őt biztosan nélkülöznie kell Szenczi Imre csapatának a jövő heti Király SE elleni rangadón.

„Már az első percekben érezhető volt, hogy ma nem vagyunk igazán élesek, erre pedig az sem ad felmentést, hogy a középpályánkról két meghatározó játékosunk is hiányzott. Voltak helyzeteink, rúgtunk két gólt, de a játékunk minőségében óriási volt a kontraszt a múlt hetihez képest. A második félidőt egy árnyalattal jobban kezdtük, de nem igazán találtuk a ritmust. Lassúság és tanácstalanság lett úrrá a játékfeladatok megoldásánál, így egy minőségében értékelhetetlen mérkőzést játszottunk. Győzelmünket megérdemelt, még ha ma nagyon gyengén játszottunk is, remélem jövő héten ennél sokkal élvezetesebben és nézhetőbben fogunk futballozni. Más célunk nem is lehet, ezért dolgozunk! Gratulálok ellenfelünknek, hogy ennyire megnehezítették dolgunkat!” – értékelt a mérkőzést követően Szenczi Imre

A 10. fordulóban, október 15-én 15 órakor jön az idegenbeli derbi, a listavezető Király SE-vel mérkőzünk meg a tabella első helyéért.

VAS MEGYEI I. OSZTÁLY 9. FORDULÓ

2022. október 8., szombat 18:00 – Haladás Sporttelep, Kondics úti pálya

Haladás VSE-Zanati SE – Szarvaskend SE 2-0 (2-0)

Haladás VSE-Zanati SE: Horváth Bendegúz – Buzás László, Varga Csaba, Kovács Bálint, Pap Márton, Szenczi Bence, Németh Gábor (Tóth Bence 54’), Tóth Márton, Péter Ábrahám, Simon Levente (Kiss Zoltán 71’), Sály Péter (Zugonics Máté 71’), Pereznyák Ádám, Ferencz Zoltán, Baumgartner Bálint, Pataki Botond

Vezetőedző: Szenczi Imre

Szarvaskend SE: Esztergályos Csaba – Csillag Dávid, Jóna Szabolcs, Németh Tamás, Kis-Nemes Máté, Földes Balázs, Somogyi Roland (Wolf Martin 65’), Törő Tamás (Nagy Ádám 57’), Tompa Kristóf, Tuboly Martin, Kopfer Gábor, Nagy Ádám, Kovács Kálmán

Gólszerzők: Németh Gábor (20’), Tóth Márton (36’)

Sárga lap: Kiss Zoltán (85’), ill. Jóna Szabolcs (54’), Tuboly Martin (85’)

Piros lap: Pap Márton (78’)

U19

U19-es csapatunk szintén 2–0-s győzelmet aratott a Szarvaskend korosztályos csapata ellen.gól nélküli döntetlent ért el a vépi korosztályos együttes ellen.

VAS MEGYEI I. OSZTÁLY 9. FORDULÓ

2022. október 8., szombat 16:00 – Haladás Sporttelep, Kondics úti pálya

Haladás VSE-Zanati SE – Szarvaskend SE 2-0 (1-0)

Haladás VSE-Zanati SE: Pereznyák Ádám – Malomsoki Milán (Markó Csanád 46’), Hosszu András, Somogyi Dániel (Németh Marcell 46’), Sátori András, Takács Dániel, Spitzer Ákos (Nagy Dávid 60’), Stefanich Gábor, Böndicz Máté (Kiss Patrik 46’), Baán Máté, Fekete Kornél

Vezetőedző: Márkus Gábor

Gólszerzőink: Fekete Kornél (9’), Nagy Dávid (73’)

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top