Heti két mérkőzéssel tarkított felkészülési időszakon vannak túl Megyei I. osztályú labdarúgóink. Majd következett a szezon első téttel bíró párharca, ahol 14–0-ra győzték le a Nemeskoltát, és jutottak tovább a Halmosi Zoltán Vas Megyei Kupa 2. fordulójába. A találkozón új igazolásunk, Sály Péter egymaga 5 találatot szerzett, Németh Gábor mesterhármasa mellett pedig még négy játékosunk is eredményes volt.

Rúgtunk 14 gólt, és még volt számtalan helyzetünk. Ennél fontosabb, hogy a hozzáállásunk és a játékunk is megfelelő volt. Sok sikert kívánunk a sportszerű ellenfelünknek a bajnokságban. Jövő héten már egy másfajta mérkőzés vár ránk. Ha ezt a játékot tudjuk játszani egy minőségibb ellenfél ellen is, akkor én már elégedett leszek” ­– összegzett Szenczi Imre vezetőedző

2022. augusztus 6. 18:00

HALMOSI ZOLTÁN VAS MEGYEI KUPA, 1. FORDULÓ

NEMESKOLTAI KÖZSÉGI SPORTKÖR – Haladás VSE-Zanati SE 0-14 (0-5)

NEMESKOLTAI KÖZSÉGI SPORTKÖR: Farkas Balázs (Horváth Zoltán 46’) – Dénes Csaba, Németh László, Haraszti István, Hajós Patrik, Kovács Bence, Sipos Roland (Mikók Csaba 82’), Sziffer István, Kovács Attila (Farkas Máté 46’), Gombkötő Sándor, Horváth Győző (Farkas László 67’)

Haladás VSE-Zanat SE: Horváth Bendegúz (Kántor György 60’) – Szőts Máté, Varga Csaba (Baumgartner Bálint 46’), Kovács Bálint, Simon Levente, Pap Márton (Németh Gábor 60’), Ferencz Zoltán (Kiss Zoltán 46’), Szenczi Bence, Tóth Márton, Péter Ábrahám (Pataki Botond 60’), Sály Péter

Vezetőedző: Szenczi Imre

Gólszerzők: Pap Márton (22’), Tóth Márton (31’), Simon Levente (32’), Sály Péter 5 (40’, 43’, 46’, 80’, 86’), Németh Gábor 3 (66’, 85’, 89’), Szenczi Bence (71’), Kiss Zoltán 2 (76’, 79’)

Felnőtt labdarúgóink a CVSE-Vulkánfürdő otthonában kezdik a Megyei I. osztály küzdelmeit augusztus 13-án, szombaton 17 óra 30 perckor.

Felkészülési mérkőzéseink eredményei és vezetőedzői értékelések:

07.16., szombat 17:00 KAPUVÁRI SE – Haladás VSE - Zanati SE 6-2 (4-2)

Első felkészülési mérkőzésünkön egy nagyarányú vereségbe szaladtunk bele. Bár 3-0 után még visszajöttünk egy gólra, de egy újabb védekezésbeli hibát követően ismét kettő lett a különbség. A második félidőben teljes sort cseréltünk, de már nem sikerült közelebb kerülnünka hazai csapathoz. Sőt! Tovább növelték előnyüket. Nekünk egy - két lehetőséget leszámítva, helyzetünk sem volt. Mind a védekezésünkből, mind a támadásunkból hiányzott az összhang. Rengeteg hibát vétettünk védekezésben, míg a támadásaink a támogatójáték hiánya miatt is, értékelhetetlen volt. A felállásunkban és az elvégzendő feladatainkban is óriási volt a káosz. Ez elsőre nagyon gyengére sikerült. Rengeteg munka kell, hogy az új játékosok futballgondolkozását szinkronba hozzuk, és egységes, összehangolt legyen a játékunk– Szenczi Imre

Haladás VSE: Kántor György - Buzás László, Varga Csaba, Kovács Bálint, Kovács Zoltán - Szőts Máté, Hende Máté, Ferencz Zoltán - Tóth Márton, Pap Márton, Szenczi Bence

46 - 60. perctől: Molnár Tamás - Pataki Botond, Baumgartner Bálint, Baán Máté - Kiss Zoltán, Simon Levente, Fekete K., Zugonics Mátyás - Takács Dániel, Németh Gábor, Likerecz Botond

Gólszerzőnk: Pap Márton (2)

07.20., szerda 18:00 Haladás VSE - Zanati SE – TIAC VSE 10-0 (6-0)

A Tapolcai csapat tavaly a negyedik helyen végzett a bajnokságában.  A mérkőzés nagyobb részében a támadásaink felépítését, az áttöréseket és a befejezéseket gyakorolhattuk, illetve a támadó térfélen történő labdavesztés utáni átmeneteket. A rúgott gólokon kívül voltak még lehetőségeink, amikkel nem tudtunk élni, de nem lehetek elégedetlen sem a találatok mennyiségével, sem a játék minőségével. A szombati játékunkhoz képest óriási volt a különbség, bár az ellenfeleink között is az lehet. A játékképünkben újra voltak olyan jelenetek, amik a játékfelfogásunkat, játékkoncepciónkat, taktikánkat tükrözte vissza. Jó volt látnom azt, hogy a jobb oldali szélső védő a bal szélső támadó pozíciójában a játék szélességét biztosítja. Ez sok mindent elárulhat a stílusunkról és a játékszervezésünkről. Továbbá külön öröm, hogy két fiatal játékosunk, Likerecz Botond és Zugonics Máté a kezdő csapatban bizonyíthatta, hogy lehet rájuk számítani– Szenczi Imre

Haladás VSE: Kamondi Péter (Kántor György) - Buzás László (Szenczi Bence) Varga Csaba, Kovács Bálint (Pataki Botond) Zugonics Mátyás (Baumgartner Bálint) - Tóth Márton (Takács Dániel) Szőts Máté (Hende Máté) Ferencz Zoltán (Simon Levente) - Likerecz Botond, (Németh Gábor) Pap Márton, Szenczi Bence (Kiss Zoltán)

Gólszerzőink: Pap Márton (3) Szenczi Bence (2) Varga Csaba (2) Ferencz Zoltán, Németh Gábor, Hende Máté

07.23., szombat Haladás VSE - Zanati SE – ZALASZENTGRÓTI VFC 1-3 (1-2)

„A Zala megyei ezüstérmes csapat egy jó erőkből álló ellenfél, akik az első félidőben két kontrából szereztek vezetést. A játékrész első harmadában nyújtott játékunk nagyban elmaradt az általam elvárttól. Ez után már támadásban és védekezésben is jobb periódus következett. Ekkor egy formás támadás végén sikerült is a szépítés. A második félidőben sokkal több helyzetünk volt, akár fordíthattunk is volna, de a jobbnál jobb helyzeteket is elrontottuk, emelett volt egy óriási kapufánk is. A hazaiak egy büntetővel viszont lezárták a mérkőzést, amiben voltak jó és kevésbé jó dolgaink. Tovább kell javulnunk, hogy ilyen kaliberű ellenfelek ellen is győzelmi eséllyel léphessünk pályára” – Szenczi Imre

Haladás VSE: Kántor György - Buzás László, Varga Csaba (Pataki Botond) Kovács Bálint, Zugonics Máté (Baumgartner Bálint) - Tóth Máté, Szőts Máté, (Simon Levente) Ferencz Zoltán - Németh Gábor (Likerecz Botond) Sály Péter, Szenczi Bence

Gólszerzőnk: Sály Péter

07.27., szerda 18:00 LIPÓT PÉKSÉG – Haladás VSE - Zanati SE 1-3 (1-0)

Haladás VSE: Horváth Bendegúz (Kántor György) - Buzás László, Varga Csaba, Kovács Bálint, Péter Ábrahám - Szőts Máté, Simon Levente, (Hende Máté) Ferencz Zoltán - Tóth Máté, (Baumgartner Bálint) Sály Péter, Szenczi Bence (Likerecz Botond)

Gólszerzőink: Sály Péter, Hende Máté, Péter Ábrahám

Az első félidőben a védekezésünkben továbbra is hiányosságok voltak. Főként a középpályás lánc működésével nem voltam megelégedve. Rengeteg mélységi játékot engedélyeztünk az ellenfélnek, és a kellő segítő játék sem volt meg. A Lipót térfelén pedig sokszor késve indítottuk a visszatámadást, ezért könnyedén levették az embereinket. Támadásban is voltak problémáink, melyek a nem megfelelő területelosztásból adódtak. Ennek ellenére egy kiegyenlített első félidő volt, döntetlen körüli eredménnyel. A második játékrészben a védekezési hiányosságok megmaradtak, de labdával sokkal jobbak lettünk. Köszönhető ez Horváth Bebu lábmunkájának. Ettől kezdve a labdakihozatalainkból egy ritmusban tudtuk végig vinni a támadásainkat, és jutottunk el befejezésig. Ebből hármat sikerült is értékesíteni. A hazai csapat továbbra is próbálkozott felépíteni támadásait, de kisebb lehetőségein kívül nagyobb bajt nem tudott már okozni, míg nálunk a kontrákból még adódtak helyzetek. A végére mindkét csapat nagyon elfáradt a jó iramú mérkőzésen. Úgy érzem, hogy egyelőre még nem állunk készen, sok mindenen kell még javítanunk. Remélhetőleg a két hét múlva kezdődő bajnoki rajtig, még jobbak leszünk– Szenczi Imre

07.30., szombat 10:00 KAPUVÁRI SE – Haladás VSE - Zanati SE 4-1 (2-0)

Haladás VSE: Horváth Bendegúz (Kántor György) - Buzás László, Varga Csaba, Kovács Bálint, Péter Ábrahám - Szőts Máté, Simon Levente, (Baumgartner Bálint) Tóth Máté, Ferencz Zoltán - Sály Péter, Szenczi Bence

Gólszerzőnk: Szenczi Bence

Mindkét csapatnak a szombatra tervezett ellenfele lemondta a mérkőzést, így megismétlődött az első edzőmeccsünk párosítása. Egy árnyalattal közelebb kerültünk a hazaiakhoz, de még így is kiütköztek hiányosságaink, melyeket próbálunk orvosolni. Két hetünk maradt erre– Szenczi Imre

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 5 +5 16
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 5 -1 10
5. DEAC 5 -6 4
6. Futsal Veszprém 5 -12 4

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top