Az utolsó előtti fordulóban 3–2-re győzte le a Rábapaty együttesét Megyei I. osztályú labdarúgócsapatunk a Haladás Sportkomplexumban. Ferencz Zoltán és Buzás László találatára is volt válasza riválisunknak, azonban a hosszabbítás utolsó percében Nagy Bence góljával itthon tartottuk a három pontot.

Felnőtt labdarúgóink a bajnokság 29. fordulójában a Haladás Sportkomplexumban fogadták a kilencedik helyen álló Rábapatyi KSK gárdáját.

„Nagyon korán sikerült megszereznünk a vezetést, de ezután egy-két lehetőséget leszámítva nem alakítottunk ki elég helyzetet a további gólokhoz. Ellenfelünk viszont pontrúgásokkal veszélyeztetett, a félidő vége előtt épp egy ilyen akcióból egyenlítettek. Szerencsére a következő támadásunk alkalmával ismét nálunk volt az előny. A második játékrész még gyengébbre sikerült, mint az első, de magabiztosan őriztük egygólos vezetésünket egészen a 85. percig, amikor ismét egy pontrúgásból lett egyenlő az állás. A győzelmünket jelentő találatot egy szép támadásból, a hosszabbítás utolsó minutumában szereztük. Nagyon gyenge játékkal, nagy szerencsével szereztünk ma három pontot. Az viszont vitathatatlan, hogy tettek érte a srácok” - értékelt a mérkőzést követően Szenczi Imre

A zárófordulóban a Szentgotthárd vendégeként lépünk pályára május 28-án, szombaton 17 órakor.

VAS MEGYEI I. OSZTÁLY 29. FORDULÓ

Haladás VSE-Zanati SE – Rábapatyi KSK 3-2 (2-1)

Haladás VSE-Zanati SE: Luisser Márk – Buzás László, Szőts Máté, Pergel Dániel (Spilenberg Márk 74’), Simon Levente, Ferencz Zoltán (Hende Máté 62’), Szenczi Bence, Németh Gábor (Németh Ede 46’), Péter Ábrahám, Baumgartner Bálint, Nagy Bence, Molnár Tamás

Vezetőedző: Szenczi Imre

Rábapatyi KSK: Viczmándi Ervin – Csonka Dániel, Varga Levente, Horváth Kevin, Dugovics Gergő (Piros Dominik 60’), Csupor Ádám, Vajda Mátyás, Illés Dániel, Piros Patrik, Németh Gábor, Könczöl Szilárd, Király Tamás, Kovács Tamás

Vezetőedző: Nagy Dániel

Gólszerzők: Ferencz Zoltán (5’), Buzás László (46’), Nagy Bence (94’) ill. Horváth Kevin (45’), Németh Gábor (85’)

U19-es csapatunk mérkőzésén a félidei és végeredmény is azonos összegű gólokat hozott, azonban korosztályos együttesünk egygólos vereséget szenvedett a rábapatyiaktól.

VAS MEGYEI I. OSZTÁLY U-19 29. FORDULÓ

Haladás VSE-Zanati SE – Rábapatyi KSK 2-3 (1-2)

Haladás VSE-Zanati SE: Kovács Norbert – Jánosi András, Stefanich Gábor, Milecz Dávid, Malomsoki Milán, Somogyi Dániel, Kiss Patrik, Baán Máté, Pásti Patrik, Sátori András

Edző: Márkus Gábor