Négy korosztályunk lépett pályára az elmúlt játéknapokon, három győzelem mellett egy vereség született. U13-asaink Pápán vendégeskedtek az utolsó előtti fordulóban, 5–3-as sikerükkel pedig bebiztosították ezüstérmüket a bajnokságban.

U19

2022. május 12., csütörtök 16:00

MLSZ REGIONÁLIS U-19 ÉSZAK-NYUGAT 28. FORDULÓ

HÉVÍZ SK – SZOMBATHELYI HALADÁS VSE 3-2 (2-1)

SZOMBATHELYI HALADÁS VSE: Kovács Norbert (Markó Csanád 85’) – Jánosi András, Fekete Kornél, Likerecz Botond, Éder Bence (Pereznyák Ádám 78’), Zugonics Máté, Farkas Gábor, Baán Máté, Molnár Tamás, Spilenberg Márk, Sátori András

Edző: Iszak Gábor

Gólszerzőnk: Likerecz Botond (18’), Farkas Gábor (63’)

Lendületesen kezdtünk, de ziccereket hibáztunk, majd emberhátrányba került ellenfelünk, amelyet jól használtunk ki, és megszereztük a vezetést, sajnos mindezek ellenére hazai előnnyel fordultunk. Szünet után mentünk előre az egyenlítésért, amely egy szép egyéni alakításból sikerült. A döntetlenbe és a pontosztozkodásba belekényelmesedve egy óriási hibánkat kihasználva viszont eldöntötte a Hévíz a találkozó sorsát. Nagy hőségben játszottuk ezt a mérkőzést, amihez sokan nehezen alkalmazkodtak. Ráadásul továbbra is egy csapatravaló hiányzónk volt, létszámban megvoltunk, sajnos a minőség hiányzott. Kiemelném Fekete Kornél, Zugonics Máté és Likerecz Botond teljesítményét” - mondta Iszak Gábor

 

U17

2022. május 14., szombat 16:00

MLSZ REGIONÁLIS U-17 ÉSZAK-NYUGAT 28. FORDULÓ

BALATONFÜREDI USC – SZOMBATHELYI HALADÁS VSE 0-3 (0-0)

SZOMBATHELYI HALADÁS VSE: Molnár Tamás – Éder Bence, Likerecz Botond, Zugonics Máté, Hosszu András, Pál Levente (Horváth Marcell 46’), Fekete Kornél, Varga Martin, Macoun Bence (Szalay Márk 46’), Böndicz Máté, Spilenberg Márk

Edző: Kiricsi Dániel

Gólszerzőink: Horváth Marcell (63’), Varga Martin (64’), Spilenberg Márk (78’)

 

U16

2022. május 13., péntek 14:00

MLSZ REGIONÁLIS U16 KIEMELT NYUGAT 24. FORDULÓ

Budaörs – SZOMBATHELYI HALADÁS VSE 1-2 (1-1)

SZOMBATHELYI HALADÁS VSE: Bíró Dávid – Bakucz Bende, Wágner Áron, Horváth Márk (Varga Iván 70’), Árvay Dávid (Soós Dominik 86’), Körmendy Zétény (Söptei Máté 46’), Bíró Ákos, Tompek Levente, Vígh Botond, Kismarosi Gergő, Vizi Kornél, Kovács Lőrinc

Edzők: Tóth Péter, Szenczi Bence

Gólszerzőink: Wágner Áron (4’), Árvay Dávid (63’)

„Szerencsét hozott nekünk a péntek 13-a, fontos győzelmet arattunk a szimpatikusan játszó budaörsi csapat otthonában. A mérkőzés egészén szervezetten védekeztünk, nem nagyon tudott fogást találni rajtunk a hazai csapat. Vezetésünk tudatában – amelyet egy kiváló pontrúgásból szereztük meg –túlságosan is visszaálltunk, amivel a félidőig nem is volt nagy gond, mert ellenfelünk nem helyezett ránk nyomást. Labdaszerzésből remek kontralehetőségeink voltak, amelyeket sajnos nem tudtuk értékesíteni. Szünet után feljebb toltuk védekezéseinket, a Budaörs labdavesztése után már kevesebb támadást vezettünk, de a kevésből jól gazdálkodtunk, mert egy remek akció végén - amiben a szerencse is közrejátszott - egy távoli lövéssel növeltük előnyünket. A meccs képe később sem nagyon változott: stabilan védekeztünk az ívelésekkel próbálkozó ellenféllel szemben. A kapott gól abszolút nem volt bent a meccsben, de mi összehoztuk ismételten egyéni hibákból, és ezzel az utolsó tíz percre voltak a kapunk előtt izgalmas pillanatok... A meccs összképe alapján megérdemeltük a győzelem, gratulálunk a fiúknak! Hajrá, Hali” - fogalmazott Tóth Péter és Szenczi Bence

  

U13

2022. május 14., szombat 10:00

MLSZ REGIONÁLIS U13 NYUGAT 20. forduló

PÁPAI ELC – SZOMBATHELYI HALADÁS VSE 3-5 (0-3)

SZOMBATHELYI HALADÁS VSE: Balogh Barnabás – Dinnyés Dominik, Horváth Milán, Károlyi Levente, Kránitz Balázs, Hende Mátyás, Víg-Tamás Csanád, Kápolnási Botond, Nagy-Foki Bence, Vass Milán, Horváth-Sipőcz Barnabás, Szekér Bence, Spitzer Máté, Németh Csongor, Horváth Ágoston, Papp Áron

Edző: Nagy Sándor

Gólszerzőnk: Horváth Milán 2 (5’, 35’), Víg-Tamás Csanád 2 (39’, 69’), Németh Csongor (58’)

Gratulálok mindkét csapatnak a mai teljesítményéhez, jó színvonalú és izgalmas mérkőzést játszottunk. Mindkét együttesnél a foci volt a fontos: labdakihozataltól a támadásbefejezésig, az átmeneteket is beleértve. Végig nálunk volt az előny, de 3–2-nél meleg pillanatokat éltünk át, ellenfelünk büntetőt is hibázott, végül egy remek átlövéssel bebiztosítottuk győzelmüket. Hajrá, Hali”értékelt Nagy Sándor